A mai napig élénken él bennem az a nap. Hétvégén kirándulni mentem a barátnőmmel, aki úgy döntött, hogy milyen jó móka lenne a baráti társaságához csatlakozni, akik éppen sziklaugrásra készültek. Még nagyon a kapcsolatunk elején voltunk és nyilvánvalóan fogalma se volt róla, hogy nem a magasság nem minden esetben a barátom. Tehát sziklák és még ugorjunk is le. Nem köszönöm. Aztán elkerülhetetlenül egy óriási szikla tetején találtam magam, amely egy hatalmas kék vízvászonra nézett. Rájöttem, hogyha nem ugrom, akkor a szégyen sétáját kell visszafele megtennem. Ez számomra vesztes-vesztes helyzet volt.