Senki sem akarja, hogy hazudjanak neki. Ez tény. De a szomorú igazság az, hogy a hazugság az emberi természet megkerülhetetlen részének tűnik. Egy kutatás alapján az emberek nemtől függően 728-1092 alkalommal hazudnak. Kitalálod melyik nem hazudok inkább? Természetesen a férfiak, azonban tény az is,…
Sokszor találkozhattunk már a pihentető alvás fontosságával. Ugyanilyen gyakran futhatsz bele különböző tippekbe, amelyek próbálják a te életedbe is megvalósítani az egészséges alvást a saját szellemi és fizikai jóléted érdekében. Én azonban most arra kérnélek, hogy felejts el mindent, amit eddig az…
80 évvel ezelőtt Napoleon Hill egy ambiciózus célt tűzött ki maga elé : meg akarta találni a gazdagság kulcsát. Több, mint 20 éven keresztül 500 gazdag embert figyelt meg amelynek kapcsán megszületett egy nagyon népszerű könyv "Gondolkozz és gazdagodj!" címmel. Azonkívül, hogy hogyan építhetjük fel…
Az arcunkról rengeteg minden leolvasható. Ciceró is azt mondta : " Az arc az elme térképe." és ezek a szavak a mai napig ugyanúgy igazak, mint kétezer évvel ezelőtt. Néhány dolog ugyanis bizony létezik, amelyet bármennyire is igyekszünk nem tudjuk elreteni. A testbeszéd széles körben ismert és egyre…