10 furcsa szokás, ami szinte mindig boldoggá tesz

2023. március 02. 07:30 - Life Advisor

orult_boldog_szokasok.jpgFurcsa fickó vagyok. Furcsa dolgokat csinálok, legalábbis amelyeket mások furcsának tartanak. Olyan akarsz lenni, mint én? Természetesen erre nincs szükség. Dönthetsz úgy, hogy "beilleszkedsz" a tömegbe. De észrevettem valamit ezekről az emberekről. Úgy tűnik, nem mosolyognak túl sokat. Talán belülről boldogok. Vagy talán a "furcsának" való félelem túlságosan védi őket attól, hogy megtegyék, ami igazi örömöt okoz. Nem tudjuk biztosan. Azt viszont tudom, hogy nagyjából mindig boldog vagyok. Ezért döntöttem úgy, hogy közzéteszem ezt a listát azokról a furcsa szokásokról, amelyek boldoggá tesznek. Talán inspirálódni fogsz, hogy te is kipróbálj egyet, kettőt. 

1. Baromi korán kellni

Van valami kielégítő abban, ha még a nap felkelte előtt felébredünk. A reggeli órák a legjobbak, amikor még elkerülhetjük a mindennapok nyüzsgését, így kevesebb kifogással is találkozunk majd. Általában a rendes munkaidő előtt két órával szeretek ébredni. Az első óra a blogra szentelt figyelemmel, a második pedig a reggeli edzésre összpontosít.

A reggeli edzések segítenek a zsírégetésben és az anyagcsere felgyorsításában is. Korai lendületet adnak az endorfinoknak, hogy sikerélményekhez juss. Ráadásul nem kell rettegned, hogy vajon mikor is fog beleférni az aznapi edzés a napodba.

A korán keléshez persze időben le kell feküdnöd, hogy ne érezd magad leamortizáltnak, de a tested gyorsan alkalmazkodik, ha megfelelő éjszakai rutinod van. A legfontosabb, hogy este már ne stimuláld magad elektronikai kütyükkel, rágcsákkal és cukros üdítőkkel. 

2. Hideg zuhany

A hideg zuhany éberebbé és felkészültebbé teszi a nap megkezdését, de a boldogság előnyei túlmutatnak ezen.

A hideg vizes zuhany : 

  • felszabadítja az endorfinokat és a noradrenalit is, aminek stresszoldó hatása van
  • enyhíti a depresszió tüneteit
  • javítja a keringést és az immunrendszert

A napi hideg zuhanyok legnagyobb előnye azonban az, hogy megtanítanak "érezni a félelemet és úgyis csinálni". Az első hét során rettenetes lesz, de ráfogsz jönni, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy kibírd. Minél többet csinálod, annál jobbnak fogod találni, sőt olyan ijesztő dolgokat is megfogsz tudni tenni, amelyektől eddig óckodtál, pedig jót tesznek neked.

3. Énekelj

A zenei ízlésem elég vegyes, azonban szeretek énekelni (mindenféle kitűnő és képzett hang nélkül). Amikor szomorú vagy borús a hangulatom, bekapcsolok egy zenét és kényszerítem magam, hogy énekeljek. A hangulatom általában már az első refrén után emelkedik.

4. Meditáció

A meditációt minden önfejlesztő guru ajánlja, de ez még mindig furcsa dolognak tűnik. Sokan nem értik, hogy mi értelme van nyugodtan ülni és semmire sem gondolni.

A lényeg az, hogy képezd magad, hogy a jelen pillanatban maradj ahelyett, hogy a gondolataidon rágódnál. Ez megakadályozza, hogy a múltbéli hibáidon időzz vagy, hogy stresszelj a jövőbeli problémák miadt.

5. Idegenek dicsérete

A bókok terjesztése boldoggá teszi az egész világot. Nemcsak más ember napját teszed boldoggá, de számodra is jó érzés lesz látni, hogy valakinek mosolyt csaltál az arcára.

Az idegeneknek való bókolás nagyszerű módja a társadalmi szorongás elküzdésének és az egyik legjobb gyakorlat a mentális egészségünk számára. 

6. Borravaló az utcai zenészeknek

Budapesten rengeteg fantasztikus utcazenész található. Rengeteget hozzátesznek szerintem a város varázsához. Ha lenyűgöznek, borravalót adok, annyit, amennyit megengedhetek magamnak. Ezek az emberek követik az álmaikat és jó érzés ezt támogatni. 

Ha a te közeledben nincsenek utcai zenészek, adományozz digitális alkotóknak. Legalább a "tetszik" és a "megosztás" gombra nyomj rá. Neked egy fillérbe sem kerül, nekik viszont sokat jelent. 

7. Hogy vagy? LELKESEN!

A legtöbb kultúrában társadalmi konvenció, hogy megkérdezzék : "hogy vagy?". A legtöbb ember gondolkodás nélkül csinálja. Ha azt mondod, hogy "jól" "minden oké", a világ folyamatosan robotpilótaként halad veled. 

Nemrég láttam egy zseniális filmet és bár tényleg zseniális volt az istenért sem jut eszembe a címe. A női szereplő megkérdezte a kislánytól, hogy hogy van, amire a kislány az általunk is ismert "jól" választ adta. A nő elmagyarázta, hogy a válasz mindig valami olyan legyen, ami elgondolkodtatja az embert és azt tanácsolta a kislánynak, hogy legközelebb mondja azt, hogy "Mint napsütés a tengerparton". 

Azóta én is már többször alkalmaztam ezt és imádom az emberek reakcióját és megdöbbenését. Szinte hallod, ahogy ez a válasz kikapcsolja a robotpilótát a másik fél életében, mert nem a szokásos "jól vagyok" választ hallotta, hanem valami teljesen mást, amire felkapja a fejét.

8. Emlékezz a fájdalomra

Mindannyian átéltünk olyas valamit az életünkbe, ami nagyon fájt. Gondolj arra, hogy mondjuk kiugrott a vállad. Akivel megtörtént már, tudja hogy ez iszonyatos fájdalommal jár. Ilyenkor szinte a bankszámlánkon lévő összes pénzt odaadnánk, csakhogy ez a fájdalom megszűnjön.

Az egészségünk a legfontosabb tényező az életünkben, mégis a legtöbben magától értetődőnek vesszük. Légy hálás az egészségedért és az apró dolgokért is az életedben!

9. Aranyos kutyák, macskák simogatása

A macskák és kutyák simogatása csökkenti a stresszt, fokozza az oxitocint és enyhíti a depresszió tüneteit.

A háziállatok feltétel nélküli szeretet adnak, ami egyébként csak a szüleinktől várhatunk el, akkor miért ne használhatnánk ki ezt egy barátságos simizéssel? Úgy tűnik, a legtöbb háziállat oda van érte.

10. Blog írása

A Life Advisor az én helyem az íráshoz. Igyekszem olyan cikkeket írni, amelyek javítják mások életét. Ha közzéteszek valamit, az egy értelmes napnak tűnik számomra. Míg a legtöbb ember a TikTok, az Instagram görgetéséből szerzi be a dopamin adagját, én a blogom statisztikájából kapom meg az enyémet. 

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON! 

Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon!

komment
süti beállítások módosítása