A stresszel mindannyian szembesülünk az életünk során. Tanulmányok kimutatták, hogy a stressz bizonyos mértékigakár egészséges is lehet. Bizonyára találkoztál már azzal az érzéssel, amikor úgy érezted, hogy bár éled azéletedet, de nem vagy teljes mértékben a jelenben. Ilyenkor általában olyan mennyiségű stresszel szembesülsz, amennyit már nem tudsz megemészteni. Jó lenne, ha létezne egy olyan állapot, amit "mentális emésztési zavarnak" hívnak, hiszen talán ez tudná legjobban leírni ezt a helyzetet. Sajnálatos módon ebből az állapotból nem lehet "pozitív önbeszéddel" kilépni. Nem alkalmazhatod azokat a tanácsokat, amelyeket nagy általánosságban mondanak, mint például, rangsorolj, kérj segítséget, állítsd fel a határaid stb. Az ilyen mértékű stressz egyszerűen túlterhelté tesz téged. Úgy tűnhet, hogy nem sok mindent tehetsz, csak remélheted, hogy a körülmények megváltoznak. Vagy mégsem? Íme 5 olyan tipp, amit mégis megpróbálhatsz.
1. Hozz létre egy biztonságos teret
Először is tudnod kell, hogy a túlterheltség állapota nem alkalmas arra, hogy fontos döntéseket hozz olyan dolgokkal kapcsolatban, mind a kapcsolatok, munkahely vagy a felmerülő lehetőségek. Továbbá nem alkalmas arra sem, hogy határokat szabj vagy elmondd valakinek az igazadat. Mindez azért van így, mert a túlterheltség elválasztja az elménket a testünktől. Így minden döntésed vagy kimondott szavad a szívedből és a zsigereidből jön és bizony előfordulhat, hogy később megbánod őket.
Ehelyett itt az ideje, hogy biztonságos helyet teremts magadnak, öngondoskodással. Öngondoskodás egy fix reggeli és esti rutin kialakításával. Nem kell hosszúnak, divatosnak vagy bonyolultnak lennie. Csak rendszeresen ismételd meg őket, mindegy, mi történt veled a nap során. Néhány példa:
- Kezdd minden reggeled egy hála gyakorlattal (sorolj fel dolgokat, amiért hálás vagy) este pedig tölts 15 percet tudatos légzéssel.
- Kezdd a napod egy kis testmozgással, este pedig zárd a napod egy kis meditációval
- Reggelente írd fel az aznapi céljaid, este pedig hallgass meg egy nyugtató zenét
Ha olyan mértékben túlterheltnek érzed magad, hogy a fenti három példa közül sem tudsz már választani, akkor az utolsóval kezdj. Kicsit furcsa lehet, fix tevékenységeket beiktatni, amikor túlterhelt vagy, de idővel érezni fogod a pozitív hatását.
2. Alkalmazd az Ayurveda elvét
Az Ayurveda - az öngyógyítás tudománya - szerint a túlterheltség a kiegyensúlyozatlan Vata dosha tünete. A Vata dosha a levegő és az éter elemeiből áll és mint ilyen természeténél fogva hűvös, könnyű és száraz.
Ahhoz, hogy újra egyensúlyba került, használd az "ellentétek gyógyítanak" elvet. Ez azt jelenti, hogy meleg, nehéz és nedves tulajdonságokat hozz be az életedbe. Mit jelent ez? Egy tál meleg leves, puha takaró, forró fürdő, kandalló melletti ücsörgés, napozás stb. Ezek a választások felmelegítenek téged és segítenek az elmédnek is.
3. Csökkentsd az érzékszerveid általi befogadást
A túlterheltség állapota a túl sok érzékszervi bemenet miatt is kialakul, illetve akkor, amikor ezeket a dolgokat, nincs időnk megemészteni. Nem vagyunk számítógépek, nem tudunk minden információt eltárolni. Időre van szükségünk az emésztéshez, feldolgozáshoz és a pihenéshez.
Hogyan csökkentheted az érzékszerveid általi befogadást?
- Ízlelés: Válassz egyszerű ételeket, összetett ízek helyett
- Látás: Kapcsold le a villanyt
- Hallás: Menj távol a zajos, kaotikus környezettől
- Szaglás: Használj illóolajokat, illatgyertyákat
- Tapintás: Bújj kényelmes ruhába vagy gömbölyödj egy kupac meleg takaró alá
4. Hagyd, hogy valaki vigyázzon rád, segítsen neked
Nekünk, akik erősnek és tehetségesnek tartjuk magunkat, nehéz segítséget kérni. De most minden eddiginél nagyobb hasznodra válna, ha valaki másra bíznád az irányítást saját magad helyett. Legyen szó vacsorakészítésről, egy találkozó lemondásáról a nevedben vagy más apró feladat elvégzése.
5. Légy gyengéd és türelmes magaddal
Amikor túlterheltnek érzed magad extra gyengédnek és türelmesnek kell lenned magaddal. Ne kritizáld magad azért, mert nem tudsz dönteni vagy épp azért, mert segítségre van szükséged.
Előfordulhat, hogy nem tudod motiválni magad, hogy kijuss a túlterhelt állapotból, de visszanyerheted az erőd, ha megteremted az öngondoskodást az életedben. Napról napra észreveszed majd, hogy tisztábban gondolkodsz és hamarosan tudni fogod, milyen döntéseket és határokat kell még meghoznod és felállítanod, hogy csökkentsd a túlterheltséget.
KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon! |