Tudod, hogy még sok mindent el akarsz érni az életedben, de úgy érzed, hogy megbénítanak a múltbéli kudarcok és egy kis hang, amely azt mondja, hogy ne változtass. Félsz a kudarctól és belefáradtál abba, amit az életed eddig megmutatott neked. Szeretnél vállalkozást indítani, jobb munkahelyet szerezni, több pénzt keresni, jobb emberi kapcsolatokat felépíteni, hatást gyakorolni, ejtőernyőzni és sok más dolgot. De egyik sem történik meg. Minden napod egyforma. Ugyanazokat a korlátozó hiedelmeket mondogatod magadnak és semmit nem teszel annak érdekében, hogy elérd a kívánt életed. Legyen ez a poszt egy ébresztő. Itt az ideje hogy végre elkezdj élni és magad mögött hagyj mindent, amely megpróbál arról meggyőzni téged, hogy nem képes elérni semmit sem.
Íme 4 olyan alapelv, amelyet a siker érdekében meg kell értened.
1. Több, mint elég lehetőség áll a rendelkezésedre, ha hajlandó vagy utánuk járni
A kihívást jelentő körülmények általában azt a meggyőződést táplálják, hogy a lehetőségek nem állnak rendelkezésünkre. Kapcsold be néhány percre a híradót és megfogod látni a negatívumokat.
Mindezek ellenére ma már több, mint 4,5 milliárd ember használja az internetet. Naponta 196 millió ember használja a közösségi médiát és az e-kereskedelmi forgalom várhatóan ebben az évben még nagyobb robbanásnak indul, mint tavaly. Akár vállalkozást építesz, akár azon dolgozol, hogy fejlődj a munkádban, a lehetőségeid határtalanok.
Nem kell egész életedben olyan munkát végezned, amit utálsz vagy benne ragadni egy olyan vállalkozásban, amely nem fejlődik. Bármire is legyen szükséged, több bevétel, nagyobb jövedelem minden megvalósítható. A digitális információ korában egyre nagyobb terünk van a lehetőségek kutatására, a tervezésre és a kivitelezésre.
2. Az életben semmire sincs garancia
Az élet rövid. Ez már szinte olyan szlogen lett, amit mondogatunk rendesen, de nem hisszük el teljesen. Jelenleg senkinek sem garantálható semmi, mégis úgy élünk, mintha az élet örökké tartana. Nem fog.
Itt az ideje abbahagyni a dolgok halogatását. Az elméd persze számos okot fog adni arra, hogy "holnap kezdd". A korlátozó hiedelmeid olyan mechanizmusok, amelyet az elméd használ arra, hogy megvédjen téged. A te felelősséged az, hogy túllépj az elméd korlátain.
A siker érdekében úgy kell élned, mintha ma lenne az életed utolsó napja. Tedd meg azokat a dolgokat, amelyek megijesztenek, vállald a nehéz kihívásokat, hagyd el a komfortzónád és csinálj meg mindent, amit szeretnél. Élj korlátlan életet akkor is, ha kudarcokat tapasztalsz. Menj aludni úgy, hogy tudod, a mai nap is megtettél mindent a siker érdekében. Ha mindezt következetesen csinálod olyan célokat fogsz elérni, amelyeket korábban elérhetetlennek tartottál.
3. Soha nem lesz olyan szörnyű, mint amilyennek fejben gondoljuk
Az elménk megpróbál megvédeni minket. Az összes negatív dolgok abból a hitből táplálkozik, hogy az élet szörnyű és mindig rossz dolgok történnek velünk. Nem. Minden kihívást jelentő eseményt külön-külön kell elemezned. Nem rakhatod össze őket, különben megragadsz a keserűségben és a frusztrációban. Az elménk mindig rosszabbul érzi magát, neked csak annyit kell tudnod, hogy mindig van út egy sokkal jobb hely felé. A sikerhez vezető út elkötelezettséget igényel, hogy legyőzzük az érzéseinket és az érzelmeinket vagy még inkább, hogy rendezzük őket. Nem számít, mi történt a múltadban vagy mit mondott valaki más, javíthatsz az életeden, ha elkötelezett vagy a fejlődésed mellett.
4. Használd végre a hatalmad
Van egy belső hatalmad, amelyet valószínűleg még nem használtál ki. Olyan emberi lény vagy, akinek lehetősége van, hogy új dolgokat hozzon létre és van egy belső erőd, amely csak arra vár, hogy kiszabadulhasson. Értsd meg, hogy azt, hogy mi történik veled nem tudod meghatározni, de azt, hogy az adott helyzetre hogyan reagálsz, mindig rajtad múlik. Még a legnagyobb kihívást jelentő pillanatokban is eldöntheted, hogy a jóra vagy a rosszra fókuszálsz.
A belső erőd segítségével lehetőséged van megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyek visszatartottak téged egy sokkal jobb élettől. Ne várj engedélyre! Ne hagyd, hogy a múltad diktálja a mostani cselekedeteidet!
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!
Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!