8 modern sikerszokás, amelyet 2023-ban követned kell

2023. május 04. 07:30 - Life Advisor

modern_sikerszokas.jpgRégóta fontosnak tartom, hogy olyan szokásokat alakítsak ki az életemben, amelyek közelebb visznek önmagam legjobb verziójához. Bár bizonyos területeken közel sem vagyok következetes, a legtöbb esetben láttam, hogy életem jelentősen javult ezen szokások miatt. Olvastam egy régi könyvet, amelyet 1989-ben írt Stephen R.Covey, címe : A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása. Bár nagyszerű olvasmány volt, személy szerint úgy gondolom, hogy eljött az ideje egy modern verziónak. Ezért megszületett ez a poszt, amelyben 8 olyan sikerszokást mutatok be, amelyet 2023-ban mindenkinek érdemes lenne fontolóra vennie.

1. Aludj

Az egyetlen szokás, amely segíthet fenntartani egy szokást vagy épp megtörni őket.

Az alvást nagyon sokáig elhanyagoltam, most viszont itt vagyok és mindent megteszek, hogy jobb legyek benne. A legtöbb tudós szerint az embereknek több, mint 7 óra alvásra van szükségük minden éjjel a kognitív teljesítmény fenntartásához.

Ha a legjobbat akarjuk nyújtani, mind mentálisan, mind fizikailag, akkor aludnunk kell. 

2. Ne görcsölj rá a céljaidra

Évek óta annyira koncentrálok azokra a célokra, amelyeket el akartam érni az életemben, mégis frusztrált és ideges vagyok, ha egyiket sem érem el. 

Ekkor jöttem rá, hogy nem a célra kell összpontosítanom, hanem inkább arra, hogy a céljaim köré építsem a rendszert és erőteljes szokásokat alakítsak ki.

Például, ha a fogyás a célod, akkor létre kell hoznod egy rendszert, amely segít kialakítani azokat a szokásokat, amelyek segítenek elérni ezt a célt.

Akár edzőterembe jársz, akár időszakos böjtöt csinálsz, akár megváltoztatod az étrended, nem számít, hogyan csinálod, de legyen egy rendszer mögötte.

Ami pedig igazán számít, az a következetesség. A kulcs egy olyan rendszer létrehozása, amely ezeket a szokásokat megtartja. Az ilyen szokások kialakítására szolgáló megfelelő rendszer nélkül céljaink nem mások, mint álmok. 

3. Éld meg az értékeidet

Az egyik legnagyobb hiba, amit korábban elkövettem, hogy nem fedeztem fel az értékeimet.

Sok éves célom abból fakadt, amit a társadalom szerint célul kell kitűznöm - pénz, státusz és különböző dolgok birtoklása.

Miután kitaláltam az öt legfontosabb életértékemet, könnyebb volt számomra a fontos célokra összpontosítani. Ez is növelte az esélyeimet, hogy elérjem őket, mivel inkább belső motivációm van, mint külső.

Ilyen értékek lehetnek például

  • Család : Azért, hogy a lehető legjobb szülő legyél
  • Szórakozás : Olyan dolgokat csinálj a magánéletedben és a munkád során is, ami boldoggá tesz. 
  • Személyes fejlődés : Tanulj valami új dolgot.
  • Mentális és fizikai egészség : Ahhoz, hogy a legjobb verziója lehess önmagadnak, az egészségednek is megfelelőnek kell lennie
  • Kreativitás : A kreativitás fenntartása szórakoztatóbbá és érdekesebbé teheti az életünket.

4. Meditálj

Ha még nem próbáltad ki a meditációt, mert szerinted "hülyeség" , "értelmetlen" , "nekem nem való" stb. akkor van egy hírem számodra. Tudományosan bizonyított, hogy a meditáció hatékony módja annak, hogy életed számos aspektusát javíthasd.

Ilyen például : 

  • A stressz és a szorongás csökkentése
  • Az érzelmi jóléted javítása
  • Az immunrendszer erősítése
  • A koncentráció javítása
  • A jobb alvás elősegítése
  • Krónikus fájdalom kezelése
  • Önismeret növelése
  • Emberi kapcsolataid javítása

Próbáld ki te is a meditációt. Teljesen ingyen belekezdhetsz és akár napi 5 perc is elegendő. 

5. Mozogj

Testünk mozgásra van tervezve.

Minél többet mozgatjuk, annál több előnyt nyújt számunkra.

Nem kell minden nap edzőterembe menned. Kezdheted azzal, hogy sétálsz a házad körül, biciklizel a parkban vagy akár ingyenes jóga órát tartasz otthon a YouTube segítésével. 

Az első lépések egyszerűek, de a rendszeres rutin fenntartása a végső kihívás. 

A rendszeres mozgás = Rengeteg pozitív előny a test és az elme számára

6. Tanulj, gyakorolj és fejlődj

A fejlődés érzése az egyik legjobb jutalom, amit bárki kaphat.

A legfontosabb az, hogy szokássá tegyük, hogy amit megtanulunk, azt gyakoroljuk is, hogy fejlődhessünk általa. Bármi lehet ez, ami számodra fontos, hasznos, érdekes.

7. Kezdd el, mielőtt késznek éreznéd magad

Kezdd el akkor is, ha úgy gondolod, nem állsz készen. Olyan sok évet pazarolhatunk gondolkodásra és tervezésre. Ehelyett cselekednünk kell. 

Megfogod látni, hogy azok a pillanatok, amikor cselekszel még akkor is, amikor úgy érzed, hogy nem állsz készen, azok a pillanatok, amikor sikerrel jársz.

Ráadásul soha nem fogod úgy érezni hogy készen állsz, csak ha cselekszünk kezdünk majd hinni a képességeinkben.

8. Engedd el az egodat

Hadd tisztázzak egy dolgot. Mindannyiunknak van egoja.

És a legtöbb esetben elpusztít minket, különösen akkor, ha elkezdjük megkóstolni a sikert.

Amikor sikerül elérnünk egy bizonyos célt, előjön az ego, ami megakadályoz minket abban, hogy folytassuk a tanulást. 

Annyira belefeledkezünk a saját világunkba, azt gondolva, hogy jogunk van hozzá, hogy lealacsonyít minket anélkül, hogy észrevennénk. 

Az ego a kudarcok során is problematikus. 

Amikor kudarcot vallunk, az egonk elkezdhet bekúszni, arra kényszerítve minket, hogy másokat hibáztassunk a kudarcainkért. 

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg más szokást is érdemes volna még megemlíteni ebben a posztban. Ez a 8 azonban segített nekem abban, hogy közelebb kerüljek önmagad legjobb verziójához. Vagyis, tesztelve vannak és működnek. 

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON! 

Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon!

komment
süti beállítások módosítása