A nő (eredeti cím : Her) egy 2013-ban bemutatott amerikai film, Spike Jonze rendezésében. A főszereplő Theodore Twombly magányosan él a közel jövőben. Nemrég szakított a barátnőjével, emiatt zárkózott lett és kerül mindenféle társaságot. Számítógépére egy új operációs rendszert telepít, mely a reklámok szerint az első mesterséges intelligenciával rendelkező operációs rendszer. A program annyira jól működik, hogy Theodore úgy érzi, ez már szerelem. Egyre több időt tölt virtuális barátnőjével Samantha-val. Kettejük között kezd minden megvalósulni, ami egy emberi párkapcsolatban megtörténhet : vidámság, nevetés, szórakozás, randizás, aggódás és féltékenység is. Kettejük kapcsolata a virtuális térben, Theodore megmaradt emberi kapcsolatainak rovására megy. Szerelmük viszont nem tarthat örökké, Samantha ugyanis egyre többet megismer a világból és egyre kevésbé számít neki Theodore. A férfit újabb csalódás éri, mely után ismét az emberek társaságát kezdi el keresni.
Shel Silverstein "The Missing Piece Meets the Big O" című könyve olvasásával egyidőben jutott eszembe a fenti film, ugyanis a könyv gyakorlatilag mindössze 40 oldalon foglalja össze az egész filmet.
Mindannyian csak hiányzó darabok vagyunk
A könyv azzal kezdődik, hogy bemutat egy hiányzó darabot, amely megpróbál találni valakit, aki segít neki mozogni és utazni. Sok más darab elhalad mellette, néhány illeszkedik hozzá, néhány nem. Némely segít ennek a hiányzó darabnak mozogni, de mások nem. Tehát mit csinál a hiányzó darab? Elkezdi megváltoztatni a megjelenését, hogy több darabot vonzzon. Aztán kitesz egy nagy táblát, amely mindenkinek azt mondja, hogy itt van egy hiányzó darab, amely a másik felét keresi. Sajnos ez nem működik és elriasztja a "félénkeket".
A hiányzó darab szörnyen kezdi érezni magát. Kizártnak tartja, hogy ne találja meg a másik felét. Ekkor jelenik meg. Egy kör gurul felé, amelyen ott egy betöltetlen hely. Egy hely, ahol a hiányzó darab elférne. Pontosan olyan ez, mint Hamupipőke cipője.
Elkezdtek együtt gurulni és csodálatosan érezni magukat. Minden remekül ment, amíg valami nem történt. Valami, amire nem számítottak.
A hiányzó darab növekedni kezdett és addig a pontig nőtt, ahol ez a kettő már nem tudott összeilleszkedni.
"Nem tudtam, hogy nagyobb leszel."
"Én sem." - mondta a hiányzó darab.
"Nem lehetek valakivel, aki növekszik, meg akarom találnia hiányzó darabomat, de nem nőhet nagyobbra."
Aztán a kör elgurult. A hiányzó darab ismét egyedül maradt. Aztán várt és várt. Egészen addig, amíg egy másik nem gurult közvetlenül előtte. Ez a darab nem olyan volt, mint a többi. Nem volt hiányzó része.
-"Mit akarsz tőlem?"
-"Semmit." - felete a kör.
-"Azt hittem, te vagy a másik felem. Talán....én vagyok a másik feled?"
-"Nem, nem vagy az. Nincs olyan hely, ahol elférnél."
-"Kár - mondta a hiányzó darab - reméltem, hogy veled gurulhatok."
- "Nos, nem tudsz velem gurulni, de talán egymagad is képes vagy rá."
- "Kizárt. Hogyan is tudnám? Láttad egyáltalán, milyen az alakom?"
- "Próbáltad már? - kérdezte a kör. "Tudod, hogy a formák változhatnak. Most el kell gurulnom, talán egy másik napon újra találkozunk."
Miután a kör elment, a hiányzó darab ott ült egymagában, ismét egyedül. Több idő telt el, amíg egy nap a hiányzó darab úgy döntött, hogy felemeli magát. Így is lett. Aztán leesett. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül mozgott. Ismét felemelte magát, leesett és folytatta, amíg lassan gurulni nem kezdett. Ahogy tovább gördült, az alakja megváltozott. Körré alakult, egy körré, amely végül önmagában gurulhat. Egy idő után újra egyesült a körrel és tovább gurultak egymás mellett.
A növekedés néha megijeszti a partnereinket
Lehet, hogy fogod jól érezni magad. Talán úgy érzed majd, hogy ártasz a kapcsolatotoknak.
De vajon milyennek kellene lennie emberi utunknak?
Kompromisszumokat kellene kötnünk az életutunkkal csak azért, hogy olyasvalakivel legyünk, aki talán nem áll készen arra, hogy elkísérjen minket az utunkon?
Miért kell valakinek félni a személyes fejlődésünktől?
Az utolsó kapcsolatom pontosan így ért véget. Nem állt készen arra, hogy elfogadja az új énemet. Órákat töltöttem szakemberekkel való beszélgetéssel, önreflexióval és a párom nem állt készen arra, hogy lássa, elfogadja és értékelje a változtatásokat, amelyeket tettem.
Visszatekintve rájöttem, hogy a legjobb döntést hoztam. A legjobb választás az volt, hogy magamat és az utazásomat helyeztem előtérbe. Miért? Mert a nap végén nem kell keresnünk valakit, aki kiegészít minket. Meg kell találnunk a másik felünket belül.
Ne az legyen a célunk, hogy egy másik személytől függjünk, hanem az, hogy találjunk egy partner, aki hajlandó elkísérni minket utunk során. Egy partner, aki ott lesz, hogy megossza tapasztalatait, érezze a szeretetet, építsen valamit és együtt fejlődjünk.
De ahhoz, hogy megtaláljuk ezt a személyt, magunkon kell dolgoznunk. Nem találjuk meg a megfelelő partnert, ha nem tapasztaltunk meg kapcsolatot más emberekkel, nem szántunk időt arra, hogy megnézzük, milyen egyedül lenni és nem fektettünk be abba, hogy átformáljuk magunkat valakivé, aki független.
A megfelelő partnerünk nem lehet megfelelő, mert ez azt jelenti, hogy valami hiányzik.
Miért van szükségünk egyáltalán egy másik személyre?
Miután sok emberrel beszéltem, arra a következtetésre jutotta, hogy az emberek mélyen belül egyetlen egyszerű okból keresnek partnert :
Hogy ne legyenek egyedül!
Az emberek félnek egyedül lenni. Úgy gondolják, hogy egyedül lenni problémás vagy nem életképes. Azért vagyok itt, hogy ne értsek egyet.
Az egyedüllét labdákat igényel. Csak néhány ember képes az életben értékelni, hogy egyedül van. Pontosabban, csak néhány ember nem fél magától. Ha körülnézel, azt látod, hogy mindenki olyan életet él, ahol egyszerűen nem tud más emberek nélkül élni.
Ne érts félre! Szükségünk van barátokra, családra és társakra az életünkben. Amire nincs szükségünk, az az, hogy érzelmileg függjünk másoktól.
Mélyen legbelül sokkal erősebbek vagyunk, mint gondolnánk. A mentalitásunk a legerősebb fegyverünk.
