Mi van, ha örökre egyedül maradsz?

Félsz attól, hogy örökre egyedül leszel? Van egy mélyen gyökerező érzésed, hogy soha nem leszel igazán boldog addig, amíg meg nem találod a társad? Nos, mi lenne, ha jönne egy mágikus tündér/manó/angyal bárki, aki megígérné neked, hogy örökre egyedül leszel? Megígérné neked, hogy soha nem fogod megtalálni a másik feled és soha nem lesz többé hosszútávú kapcsolatod. A szorongó, elfoglalt elme számára ez egy rettenetes és borzalmas hírnek tűnhet. Nem lesz senki, akivel megoszthatod a legbelsőbb gondolataid? Nem lesz senki, aki mellett reggel felébredhetnél? Nem lesz kivel megöregedni? Milyen borzasztó. Mielőtt a megdöbbenés és az áhítat elszállt ebből az új igazságból, amely a tudatodba telepedett, valami érdekes dolog történhet, ha nyitott vagy rá.

Ha felvállalnád azt a tényt, hogy "Oké, rendben, örökre egyedül leszek", végül azt gondolnád magadban: "Akkor most mi van?"

És tényleg, most mi van? Úgy gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb gondolatgyakorlat, amelyet egyénenként elvégezhetünk. 

Mi lenne, ha kétségeken kívül tudnád, hogy örökké egyedül leszel? A végén kilyukadnál oda, hogy "Hogyan tehetem az életemet a lehető legkielégítőbbé és legteljesebbé, krónikus-egyedülállóságom ellenrére?"

Ez pedig egy nagyon fontos kérdés, amelyet fel kell tenni magadnak.

Hogyan tehetnéd elviselhetővé az életedet, ha örökre egyedül lennél?

Végső soron felelősséget kellene vállalnod azért, hogy mennyire élvezetes az életed.

Mik az igényeid? Tisztában vagy velük? Ha igen, akkor erőfeszítéseket teszel-e annak érdekében, hogy ezeket az igényeket kielégítsd?

Egy ideális kapcsolatban minden partner nagyjából az estek 80%-ban a saját igényeit elégíti ki (karrier, hobbi, barátságok stb. révén) és szükségleteik 20%-a kerül kielégítésre a partnerükön keresztül. Nyilvánvaló, hogy ezek a számok párról párra ingadoznak. 

Talán, amikor újszülött van a családban kevésbé (vagy épp túlzóan) egymásra támaszkodtok, mert a figyelmedet leköti a gyerek. Vagy lehet, hogy nálad vagy a párodnál komoly betegséget diagnosztizáltak és az egyiknek nagyobb támogatásra van szüksége a másiktól, így az adok-kapok %-os viszonya egy időre elcsúszik. 

De ismétlem, ha tudnád, hogy soha senki nem jön, hogy megmentsen téged és hogy a saját igényeidet egy romantikus kapcsolattól függetlenül ki kell elégítened, mit csinálnál?

Hogyan teheted az egyedülálló életedet a lehető legcsodálatosabbá?

Talán tudod, hogy a fizikai érintés fontos számodra, ezért ütemezed a heti masszázsokat és a rendszeres hajvágást (fejmasszázzsal) vagy kéred meg egy barátod, hogy időnként öleljen át, miközben filmet néztek. 

Lehet, hogy szeretnél sportolni, de nem találod meg következetesen a motivációt, hogy elmenni az edzőterembe. Ahelyett, hogy a helyi edzőterem parkolójában várnád a leendő házastársad, meg kell találnod a módját, hogy a testmozgással való kapcsolatod eleve kifizetődővé és pozitívvá tedd.

Ennek a gondolatmenetnek megint csak nem az a lényege, hogy megbarátkozzunk azzal, a gondolattal, hogy örökké egyedül vagyunk, hanem az, hogy lássuk, hol szeretne az elméd ellustulni és arra a kifogásra támaszkodni, hogy "majd megcsinálom ezt vagy azt, ha megtalálom a megfelelő embert."

Lehet-e egyáltalán örökre egyedül lenni?

Nem. Az ember társas lény. Szükségünk van egymásra, hogy boldoguljunk (és túléljünk).

Még akkor is, ha párkapcsolati szempontból egyedül vagy, senki sem lehet igazán egyedül örökké. Hacsak az elméd nem hiteti el ezt veled. 

Virágzó társasági életet élhetsz egy összetartó baráti körrel, akik szeretnek téged és ott vannak mögötted. Sokat fektethetsz a családtagjaid életébe. Lehetsz csodálatos nagynéni vagy nagybácsi a testvéreid gyerekeinek vagy helyettes nagynéni / nagybácsi a barátaid gyerekeinek. Önkénteskedhetsz, jobb kapcsolatot építhetsz ki a munkatársaiddal, alkalmazottaiddal. 

A romantikus párkapcsolat nem az egyetlen módja annak, hogy kielégítsd társadalmi és érzelmi szükségleteid.

Nem tudjuk irányítani, hogy mi történik az életünkben, de minden esetben mi irányítjuk azt, hogyan reagálunk arra, ami történik az életünkben. Még akkor is, ha az utad során hosszú egyedüllét üti fel a fejét, csak akkor leszel egyedül, ha az elméd meggyőz arról, hogy egyedül vagy. 

Az emberi kapcsolatok széles tárháza ott van körülötted, csak annyit kell tenned, hogy beléjük fektetsz. 

Mit csinálj most?

Először is tudatosítsd az igényeid. Vegyél elő három lapot és írd fel az alábbi három dolgot: 

• Dolgok, amelyekből a legjobb napjaim álltak
• Dolgok, amelyeket csinálok és amelyek közben szinte repül az idő
• Dolgok, amelyeket régebben szerettem csinálni, de abbahagytam (ok nélkül)

Minden lapra legalább 20 dolgot írj fel. Ne siesd el, szánj bőven időt arra, hogy minden listád megírhasd és add meg minden egyes listának az osztatlan figyelmed. 

Ezután válassz ki belőlük egy párat, amelyet a következő néhány hétben megtehetnél és ténylegesen tedd is meg őket. 

Összefoglalva

Végső soron az egyetlen tanács, amiben igazán hiszek, amikor arról van szó, hogy egyedül vagyunk az, hogy építs egy boldog, egyedülálló életet!

Tegyél bele az életedbe annyi szenvedélyt, lelkesedést és örömöt, hogy függetlenül attól, hogy valakivel együtt vagy-e vagy sem, az életed csodálatos legyen!

Csináld meg ezt és a magányos éjszakáidon már nem fogod annyira magányosnak érezni magad, mert olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek téged és te is élvezni fogod a saját társaságod. 

Az élet lényege nem az, hogy megtaláld az az egyetlen különleges embert, akibe minden szereteted beleöntheted, hanem az, hogy te magad azzá válj, amit keresel (szeretet, gyengédség, együttérzés, kedvesség stb) és megéld ezeket az alapvető értékeket a mindennapi cselekedeteid során.