5 tipp, hogy a családi és szerelmi viták ne mérgesedjenek el

2020. december 06. 11:49 - Life Advisor

steit_tipps.jpgNagyon kevés ember képes magabiztos maradni egy-egy vita során. Inkább becsapjuk az ajtót, szemrehányásokat teszünk, nem mondunk semmi többet, elmenekülünk. Az, hogy melyik opciót választjuk a leggyakrabban attól függ, hogy milyen típusú érvelési rendszer él bennünk. Ez pedig erősen függ attól a mintától, amit láttunk mialatt felnőttünk. Legalábbis így gondolja Kale Monk pszichológus és kapcsolatkutató a Missiouri Egyetemről. Családjaink a legfontosabb példaképein a szocializációnkban. Az, hogy például a szüleid hogyan kommunikáltak veled vagy egymással és hogyan oldották meg a konfliktusokat, megalapozza saját, felnőttként való viselkedésünket a konfliktusok során. Ugyanis, ami otthonunkban történt, azt később "normálisnak" tekintjük. Amit pedig egyszer "normálisnak" mentettünk el, általában mélyen belénk ivódik.

Gyakori volt a családodban, hogy hangosan és agresszívan vitatkoztatok? Egymás kritizálása szinte a mindennapok része volt? A konfliktusokat egyszerűen a szőnyeg alá söpörtétek és nem foglalkoztatok vele? Bármelyik eset is fordult elő, nagy esély van arra, hogy ezeket a mintákat megőrizzük és hogy ezeket alkalmazzuk is. Például a kapcsolatainkban, amikor a párunkkal, barátainkkal, rokonainkkal vitatkozunk, beszélgetünk.

Változtathatsz a dinamikán

Igen a jó hír az, hogy változtathatsz a viselkedésen. Kimerítő lesz, de lehetséges. Az első fontos lépés, hogy észrevedd, hogy egy bizonyos viselkedés nem segít a kívánt eredmények elérésében. Tehát vizsgáld meg, hogy melyik viselkedési mintád segített eddig a pároddal vagy a szüleiddel vívott harcokban és melyik nem. Ekkor pedig, változtass valamit ezeken a mintákon.

Ha új módszerekkel próbálsz meg másokkal kommunikálni, ez arra kényszeríti őket, hogy másképp reagáljanak rád. Ekkor megváltozik a dinamika. A barátod soha sem vette a szívére a kritikát, ha hangosan és szemrehányóan fejezted ki magad? Ezután próbálkozz más hangnemben megfogalmazni a mondandód. Anyukád megsértődik, valahányszor rámutatsz valami, amivel megsértett téged? Legközelebb adj egy kis időt és békében beszéljétek meg a dolgokat.

El kell ismerni, hogy ez a "váltás" gyakran nehezebb, mint amilyennek hangzik. Például, ha mérges vagy, nehéz a vitában érvelni. Ezeket az érzelmeket viszont kordában tarthatod néhány egyszerű trükkel függetlenül attól, hogy a szeretteiddel, rokonaiddal vagy épp a főnököddel vitatkozol.

1. Számolj el 10-ig, azaz adj időt a válaszra

Ha az édesanyád ismét megkérdezi karácsonykor, hogy mikor várhatja "végre" az unokákat és te azt érzed, hogy dühös vagy, tarts egy kis szünetet és ne támadj vissza verbálisan, ne hagyd ott a bulit csapot-papot és ne is büntesd őt tudatlansággal. Nehéz társadalmilag elfogadható választ adni ilyen állapotban. Ehelyett vegyél egy mély lélegzetet, menj ki 5-10 percre a friss levegőre és csak ezután válaszolj.

2. Értékelj 3. félként

Akut vitában képzeld el, hogy te nem vagy része ennek, hanem megfigyelője vagy a vitának. Mit láttál volna harmadik személyként? Talán saját magad, hogy hangos lettél és félbeszakítottad a társad? Vagy talán megjelenik előtted, hogyan is gúnyoltad ki a másikat? Gondolkodj el azon, hogy valójában hogyan akarod látni magad egy konfliktusban? Gyakran azt mondjuk, hogy arra van szükségünk, hogy nekünk legyen igazunk. Ilyenkor viszont a másik fél "veszít". Egy kapcsolatban pedig mindez azt jelenti, hogy az egész kapcsolat veszít. Próbáld meg objektíven látni a helyzetet.

3. Őszinte hallgatás

"Persze, én mindig meghallgattam a másik felet." Sokan mondanák ezt magukról és a vitában tanúsított viselkedésükről. Azonban a másik emberre való aktív figyelmet gyakorolni kell. Karácsonykor például a viták elkerülése érdekében győződj meg arról, hogy meghallgatod és valóban meg is érted az elhangzottakat. Még akkor is, ha nem értesz egyet a másik emberrel, tegyél fel kérdéseket. Ismételd meg az elhangzottakat. Ez már önmagában segíthet a konfliktusok felszámolásában és nem kerülsz bele azokba a negatív mintákba, amelyek nem visznek közelebb a megoldáshoz. A vitákban az emberek gyakran csak azt akarják, hogy meghallgassák és megértsék őket.

4. Személyes beszélgetés

Ez a tipp azokra az esetekre vonatkozik, amikor több ember is jelen van, például karácsonyi vacsora a szülőkkel, testvérekkel. Ha felmerül egy nehéz téma, vagy valaki valami lekicsinylő dolgot mond neked, amelyet ellensúlyozni akarsz, próbáld meg nem az egész család szeme és füle láttára megtenni. A személyes négyszemközti beszélgetések előnyösebbek, hiszen így a család többi tagja nem tud beavatkozni, sőt nem tudják súlyosbítani a konfliktusokat.

A személyes beszélgetés során először is mond el az illetőnek, hogy szereted őt, már ha ez így van. Ez megkönnyítheti az egész beszélgetés lefolyását és emlékezteted a másikat arra, hogy még mindig egy család vagytok és fontos neked akkor is, ha nem értesz vele egyet vagy megkérdőjelezed a nézőpontját. Mindez segít a másik fél tudtára adni, hogy nem magát az embert kritizáljátok, hanem a nézeteit és a véleményét.

5. Húzd meg a határokat, ha szükséges

Vannak dolgok, amelyekben nem lehet egyetérteni és vannak olyan megjegyzések, amelyek megaláznak minket és amelyeket egyáltalán nem kell eltűrnünk. Ha úgy érzed, hogy a szüleid betolakodnak a magánéletedbe vagy megsértenek, akkor tedd egyértelművé számukra, hogy ez veled nem lehetséges.

Nem kell elviselned semmilyen traumatikus vagy akár sértő beszélgetést. Gyorsan leállíthatod ezeket azzal, hogy azt mondod "Hálás vagyok mindazért, amit értem tettél, de nem fogom tolerálni az ilyen megjegyzéseket."

Amit mindig minden érvnél szem előtt kell tartanod. Nagyon is lehetséges, hogy te és a körülötted lévő emberek is ingerlékenyebbek és feszültebbek, mint általában. A koronavírus még több vitát váltott ki, mint korábban. Különösen az ünnepi időszakban merítheti le az energiáinkat. Ebben a helyzetben nagyon is fontos, hogy dolgozz és megszabadulj a megszokott, gyakorlott mintáktól és megpróbáld tudatosan elkerülni, hogy egy vitából óriási botrány legyen.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

1 komment
süti beállítások módosítása