Lassulj le, hogy boldogan élj!

Igen, vannak elintéznivalóim. A lista soha nem ér véget. Vannak célok, álmok, víziók, amelyeket meg akarok teremteni és meg akarok élni. Halandóságom árnyéka pedig napról napra növekszik. Érzem a növekvő nyomást, hogy mindent befejezzek, mielőtt túl késő lesz. Úgy érzem, szükségem van arra, hogy menjek, menjek, menjek. Rohanjak, rohanjak, rohanjak. És mit csinálok? Lelassítok.

Időt szánok arra, hogy érezzem a törülközőt, miközben szárítom a fejem, figyelve arra, hogy milyen érzés és hogyan csúszik át a jobb fülemen, mielőtt a bal fülemet törölném vele. 

Figyelek arra az egyszerű cselekedetre, hogy felakasztom a törülközőt, hogy megszáradjon és érzem a ruháimat, ahogy rácsúsznak a testemre. 

Ezek az apró, látszólag értelmetlen cselekedetek egyáltalán nem értelmetlenek. Ezek az építőkövei annak az életnek, amit élni akarok. 

Az agyam kiborul, emlékeztetve a soha véget nem érő teendőim listájára. Ezután feltekeri a kattogó óra hangerejét, ami elkerülhetetlenül a véghez vezet.

Azt üvölti, hogy most nincs itt az ideje lassítani. Itt az ideje, hogy felgyorsuljunk, hogy a gázpedált padlóig nyomjuk.

Megyek, megyek, megyek.

Rohanok, rohanok, rohanok.

Néha hallgatok rá és tényleg padlóig nyomom a gázt, és ezzel tisztában vagyok.

Az élet nem esik jól, ha rohanok. Stresszt és szorongást tapasztalok és úgy érzem, hogy eltávolodtam magamtól és a munkától. 

Az élet elmosódik, ahogy sprintelek a futópadon, kétségbeesettem próbálom elkapni a horizontot.

Az agyam azt mondja, hogy mindent beleadok. Így csinálom a szart. Mélyen legbelül tudom, hogy a legjobb részeimet hagyom az asztalon, amikor rohanok.

A rohanás antitézisét tapasztalom, amikor lassítok.

Csodálatos. Kapcsolódom magamhoz fizikailag, mentálisan, érzelmileg és spirituálisan. 

Mélyen kapcsolóm az előttem álló feladathoz és abban a pillanatban csak a feladat áll rendelkezésemre. Amikor lelassulok, békében vagyok és az az, ami manapság vonz.

Ez nem fiatalságom rohanása, nem az a sebesség, amellyel elérem a céljaimat, majd üldözöm a következő célt a listán.

Meg akarom tapasztalni azt a békét, ami akkor áramlik, amikor lelassulok és olyan mélyen kapcsolódom önmagamhoz és az életemhez, amennyire hajlandó vagyok menni. Amikor úgy gondolom, hogy nem tudok mélyebbre menni, előveszem a lapátot és tesztelem, hogy ez igaz-e vagy sem.

Lelépek a futópadról, magam mögött hagyom az elmosódást és az értelem útjára lépek.

Tehát igen, a teendők listája bővül, és céljaim, álmaim és látomásaim még mindig hívnak, ahogy a halál közeledik, készen arra, hogy egy nap kopogtasson az ajtómon.

Nem tudom, mikor jön el az a nap, de azt tudom : 

Minden időm megvan, amire szükségem van, mert ennyi időm van. Nem akarok a halál felé rohanni. Inkább megtapasztalom a békét, amit akkor érzek, amikor lelassulok.