Jobb szeretni és elveszíteni valakit, mint soha nem szeretni?

Nem tudom, hogyan élnék azok nélkül, akiket annyira szeretek. És mégis, tudom, hogy megtanulnám. Nem számít, kit szeretünk és kit veszítünk el az életben, a szívünk valahogy megtanulja, hogyan lépjünk tovább. Anya, apa, testvér, nővér, társ, barátok. Mindet elveszítjük az idővel, amely mindannyiunk felett elhalad. Még akkor is, ha a "amíg a halál el nem választ" valóban tart, akkor is halállal ér véget. Hacsak nem hiszel a túlvilágban vagy a reinkarnációban. Aztán csak várjuk, hogy újra lássuk azokat, akiket szeretünk és reménykedünk. 

Szomorú, letargikus zenét hallottam a szomszédom lakásából kiszűrődni és eszembe jutott a szeretet és a veszteség. Azt hiszem, a szeretet és a veszteség valamilyen módon mindig összekapcsolódik. Amikor elveszítjük azokat, akiket szeretünk, az apród darabokat hasít ki a lelkünkből, örökre megváltoztatva minket. De inkább szeretnénk mindezt fordítva? Inkább soha nem akarunk szeretni egyáltalán? 

Nem tudom.

Sokat szerettem, de sokat veszítettem. Vannak dolgok, amiket megbánok a kapcsolatokban a múltban, de soha nem bántam meg, hogy szerettem. A szeretet arra késztet, hogy növekedj és változz önmagad jobb verziójává. Segít másképp látni a világot. Egy új szerelem szárnyakat ad neked és egy ideig úgy érzed, hogy tudsz repülni. Úgy érzed, hogy egyedül ebből a szeretetből is meg tudnál élni. 

Minél mélyebbre hatol ez az érzés, annál több örömöt tudsz befogadni.

Szeretetünk és a veszteségünk gyakran elválaszthatatlan. A szeretet örömöt és szívfájdalmat is hoz. Béke és fájdalom. Remény és félelem. Talán attól félünk a legjobban, hogy elveszítjük azt, amit szeretünk.

Azt hiszem, sokan közülünk inkább szeretnek és veszítenek, mint hogy soha ne szeressenek. Ez az oka annak, hogy a fenti idézet annyira rezonál az emberekkel és olyan széles körben hangoztatják, különösen a szakítások után.

A Pscyhology Today szerint azonban ez nem így van : 

Ha a szerelme szűken romantikus szerelemként definiáljuk, házasságként operacionalizálva (bár én biztosan nem), akkor Tennysont a tudomány cáfolja. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy amint mondott, az egyszerűen nem igaz. A boldogságban, az egészségben, a hosszú életben és szinte minden másban, amit tanulmányoztak (kivéve talán a gazdagságot) azok az emberek, akik mindig egyedülállóak voltak, jobban teljesítenek, mint azok, akik korábban házasok voltak (elváltak vagy özvegyek). 

Ha szeretted és elvesztetted önmagad, mit gondolsz? Elcserélnéd a szeretet élményét bármi másra a világon? Vagy bármennyire is röpke volt, megérte?

Az emberek évezredek óta halhatatlanná tették a nagy szerelmeket a történetekben, versekben, dalokban és filmekben. A szerelem megtalálása olyasvalami, amit sok ember egész életében keres. Nézd meg az online társkereső alkalmazások sikerét. Ha az emberek nem tudnak találkozni valakivel a mindennapi életükben, akkor is keresik a szeretet élményét. 

Mindezt annak ellenére, hogy tudjuk, hogy a házasságok nagyjából fele válással végződik. Mindannyian azt gondoljuk, hogy szerelmünk kiállja az idő próbáját, hogy mi leszünk azok, akik megcsinálják. Mindenáron szeretetet akarunk, még akkor is, ha az adatok azt mutatják, nem lesz jó vége.

Az emberek természetüknél fogva társas lények és a szeretet az egyik dolog, ami összeköt minket közös emberi létezésünkben. Nem kell csak romantikus szerelemnek lennie. Együttérzéssel vagyunk embertársaink iránt. Ott van a barátok szeretetet vagy a szülő és gyermek közötti szeretet. 

Bár a szerelem könnyekkel végződhet, és gyakran véget is ér, mégis ugyanazt akarjuk.