Szülés utáni depresszió férfi szemmel

2019. július 26. 07:30 - Life Advisor

szules_utani_depi.pngNemrégiben volt egy ügyfelem, nevezzük Bálintnak. Bálint 5 éve élt párkapcsolatban, amikor megszületett az első gyermeke. A párjával mind a ketten szerettek volna gyereket, egyiküket sem érte váratlanul a dolog. Azonban a fia születése után Bálint élete megváltozott, a felesége szerint pedig a személyisége is. Bálint ezt nem látta. Voltak napok,amelyeket boldogan megtudott élni, voltak azonban olyan napok is, amikor nem volt boldog és egy folyamatos terhet érzett a mellkasán, mintha egy sziklát raktak volna rá. Pasiként "vette a bátorságot" és megkeresett majd az első coaching ülés során kiderült : szülés utáni depresszióról van szó. 

A szülés utáni depresszióval kapcsolatban sokan tévhitben élnek, hiszen azt feltételezzük, hogy ez csak nőket érint, de nem feledkezhetünk meg az apukákról sem, akiknek szintén szükségük lehet támogatásra.

Az apukákat ugyanúgy érintik változások. Akár alváshiány, akár pénzproblémák, akár az új felelősség, akár a kapcsolat dinamikus átalakulása is okozhatja a depressziót. 

Bálint esetében pontosan erről volt szó, hiszen egyszerűen nem tudta, hogy hogyan is fogja kezelni ezt az új helyzetet. Ahogy már említettem voltak jobb és rosszabb napok az életében, azonban a rossz napokon lévő Bálint nem tetszett még önmagának sem. A férfiak többsége rendkívül nehezen beszél az érzéseiről és ezalól ő sem volt kivétel. Az érzéseit nem volt képes megfogalmazni, de tudta, hogy valami nincs rendben.

Nézzünk meg 10 dolgot, amelyet neked is tudnod kell a férfiakat érintő szülés utáni depresszióról.

1. Az apák a gyermekük születésük követő 1 évben tapasztalhatnak depressziós tüneteket

Egyre növekszik azoknak a férfiaknak a száma, akik a gyermekük születését követő 1 évben szülés utáni depressziós tüneteket tapasztalnak. Az első gyermekes apukák esetében nagyobb a rizikó, de a több gyerekes apukák is depresszióba eshetnek elsőként akár csak a 2-3 gyerekük után.

2. Az apukáknál gyakran nem diagnosztizálják a szülés utáni depressziót

A szülés utáni depressziót gyakran nem diagnosztizálják, hiszen hasonló tüneteket produkálhat, mint egy "átlagos" stresszes élet vagy sokszor akár úgy is gondolhatjuk, hogy a tapasztalt tünetek egy gyerek születése után normálisak.

Ha úgy érzed, hogy te vagy a párod szülés utáni depresszióban szenvedhet, ne félj segítséget kérni, akár egy coaching ülés keretén belül.

3. A hormonális változásoknak is köze lehet a szülés utáni depresszióhoz

Ugyanúgy, mint az anyukáknál, a hormonális változások hatással lehetnek a depresszió kialakulásában. A gyerek születése után ugyanis a hormonok, mint a tesztoszteron, ösztrogén, kortizol, prolaktin változhatnak.

4. Nagyobb a valószínű a szülés utáni depressziónak, ha az anyuka is ebben szenved

Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy ha az anyuka depresszióban szenved, az apuka is ebben fog, hiszen a mentális és egészségügyi nehézségek hatással vannak a másik fél életére.

5. Számos tényező miatt szenvedhet az apuka szülés utáni depresszióban

25 év alatti apukák esetében nagyobb ugyan a rizikó, de nem az életkor az egyetlen tényező. További kockázati tényező lehet még a pénzügyi nehézségek, a korábbi depressziós időszakok illetve ha az apuka már nem él együtt a gyermeke anyjával. 

Szintén növeli a depresszió esélyét, ha a párunk nem érti meg a helyzetünket, ha a gyermekünknek alvás problémái vannak és folyton csak sír de ide sorolhatjuk a drog és kábítószer problémákat is.

6. A szülés utáni depresszió különböző módon mutatható ki

A jellemző tünetek : 

  • Félelem
  • Zavartság
  • Tehetetlenség
  • Bizonytalanság a jövővel kapcsolatban
  • Eltávolodás a családi életből
  • Felmondás a munkahelyen
  • Határozatlanság
  • Frusztráció
  • Ingerlékenység
  • Harag
  • Konfliktus a partnerünkkel
  • Negatív szülői megnyilvánulások
  • Alkohol és kábítószer használat
  • Álmatlanság

Fizikai tünetek : 

  • Emésztési zavar
  • Étvágytalanság
  • Testsúly változás
  • Hasmenés
  • Székrekedés
  • Fej és fogfájás
  • Hányinger

7. A szülés utáni depresszió hatással lehet a párkapcsolatunkra

Az apák depressziója befolyásolhatja az anyukával való kapcsolatot, sőt a gyermekükkel való kapcsolatot is. Kevesebbet játszhatnak együtt a gyerekükkel, negatívan beszélhetnek velük és róluk, sőt szigorúbban fegyelmezhetik a gyermeküket. 

8. Az apák szülés utáni depressziója befolyásolhatja a gyermekük fejlődését

Érzelmi, társadalmi és viselkedési problémák mellett a gyermekük fejlődését is befolyásolhatja a depresszió. Mindez sokkal jobban felerősödik, ha az anyuka is szülés utáni depresszióban szenved.

9. A szülés utáni depresszió diagnosztizálható

Nincs új a nap alatt és egy szakember igenis képes diagnosztizálni szülés utáni depressziót az apukák esetében is, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy néhány orvos szintén nem hisz abban, hogy férfiakat ez a betegség férfiakat is érinthet.

10. Van megoldás, ugyanúgy mint a nők esetében

A férfiakat érintő szülés utáni depressziót ugyanúgy kezeljük, mint a nők esetében. Léteznek különböző gyógyszeres megoldások. Lifecoachként nekem személy szerint nincs jogom gyógyszert felírni, hiszen nem vagyok orvos, azonban, ahogy Bálint esetében is történt, a coaching ülés során végzett terápiák ugyanolyan fantasztikus változást és segítséget nyújthatnak.

A legfontosabb, hogy merj segítséget kérni, merd kimondani, hogyan érzed magad. Nem vagy egyedül és a segítség mindig elérhető.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON! 

Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon!

 

komment
süti beállítások módosítása