Ezt a hibát követik el legtöbben, amikor egy kapcsolat befejeződik

2019. június 17. 07:30 - Life Advisor

breakup_love.pngAmikor észrevesszük, hogy eltűntek az értéseink a partnerünkkel szemben, gyakran nem merjük felmérni a következményeket. A fontos beszélgetéseket ezért a legtöbbször elhalasztják. Túlságosan félünk attól, hogy megsértjük azt az illetőt, akivel eddig boldogok voltunk. Talán túl nagy a másik fél reakciójától való félelmünk is. Az is felmerülhet, hogy nem vagyunk képesek közölni a tényeket, azonban egy őszinte beszélgetés elengedhetetlen.

Eme őszinte beszélgetés elhalasztásának a másik nagy hátránya, hogy sokszor a partnerünk megcsalásához vezet, sokan akár hónapokon éveken keresztül csinálják ezt.  Az őszinteség azonban nagyon fontos egy párkapcsolatban is. Ezért abban a pillanatban, amikor rájössz, hogy valami nem stimmel a kapcsolatodban, megváltoztak az érzelmek, őszintén meg kell beszélni a pároddal. Nyíltan el kell mondanod, hogy a szakításon gondolkodsz, amelynek persze nem feltétlenül kell megtörténnie.

Egy ilyen beszélgetést jól elő kell készíteni

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mit várunk el ettől a beszélgetéstől, erről azonban gyakran megfeledkezünk. Teljesen másképp zajlik egy beszélgetés, ha szakítani szeretnénk, másképpen történik, ha tisztázni szeretnénk a dolgokat és megint másképp, ha kompromisszumokat szeretnénk kötni. 

Tehát tervezzük meg pontosan, hogy mit akarunk mondani, különben a félreértések és a veszekedések kockázatának lehetősége nagy mértékben megugrik. Beszélj szívből, abból nem lehet baj.

Beleszeretni valaki másba, nem rossz dolog

Ha egy új partner került bele a kapcsolatunkba, el kell mondanunk. Sokkal rosszabb, ha egymás után derülnek ki "maguktól" újra és újra negatív dolgok. Az, ha beleszerettél valaki másba egyáltalán nem rossz, az viszont ha lapítasz és hülyének nézed a párod, akivel eddig boldog voltál, na az már nagyon csúnya dolog.

Egy ilyen beszélgetésnek meg kell adni a módját, azaz nem messengeren, sms-ben közöljük ezeket. Mondjuk meg a párunknak, hogy szeretnénk vele nyugodt körülmények között beszélni, akár mondjuk egy séta közben.

Privát tanácsadások során sokszor tapasztalom, hogy az ilyen beszélgetések azért nem jönnek létre, mert az ügyelek a saját maguk útjában állnak. Félnek, hogy mi lesz, ezeket a félelmeket azonban egy coaching keretén belül remekül fel lehet oldani. 

A legfontosabb szabály a szakítási beszélgetésekhez

Egy ilyen beszélgetés mindenkit sokként ér. Legtöbben ugyanúgy reagálnak, mint egy nagyobb stressz alatt. Vannak, akik szóhoz sem jutnak, amikor a partnerük közli, hogy válni akar, míg mások összeroppannak és sírni kezdenek. 

Mindegy, hogy a partnerünk hogy reagál, egy fontos szabályt be kell tartanunk az ilyen beszélgetések közben : mindig a saját érzéseidről beszélj.  Soha ne támadj és ne sértsd meg a partnered.

Ha valaki a váláson gondolkozik, akkor bizony vannak problémák. Lehet, hogy elmúltak az érzések, találkoztál valaki mással, újra szerelmes lettél vagy csak másképp képzeled az életed. A lényeg, hogy mindig a saját érzéseidről beszélj és a saját szemszögedből vázold fel, hogy miért gondolod úgy, ahogy. 

A beszélgetés ideális eredménye

A beszélgetés végén ideális esetben a pár közösen megállapodnak a következő lépésekről. Például, ha elválnak, akkor mi lesz a gyerekekkel. Természetesen úgy is dönthet a pár, hogy közösen megváltoztatnak valamit, tervet készítenek és új esélyt adnak a kapcsolatuknak. 

Szakítási "kisokos" lépésről-lépésre >>>

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

A LifeAdvisort megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

Kövess be INSTÁN is!

komment
süti beállítások módosítása