Mikor lesz a "te" meg "én"-ből, "mi"?

Egyes kapcsolati guruk azt javasolják, hogy a kapcsolatodra a "mi" szóval gondolj. Néha azt mondják, hogy az "én"-ről a "mi"-re kell eljutni. Egy szinten ennek sok értelme van, és jelentős szempontja lehet a párterápiának és a biztonságos működésnek. De egy másik szinten bajba sodorhat minket, vagyis téged. 

Az első gondolat azt jelenti, hogy az individualista perspektívából egy olyan perspektívába kell áttérni, amely befogadóbb. A partnerek gyakran jönnek párterápiára és olyan dolgokat mondanak, mint például : "Nem elégit ki az igényeimet." Ez általában közvetett vádirat a másik fél ellen, amiért vagy valami olyat tesz, ami nem tetszik neki, vagy nem tesz meg valamit, amit akar. A példák olyan dolgoktól kezdődnek, mint például a nem elég elismerés vagy a szeretet konkrét kifejezése (beleértve a szexet is), a szemét ki nem viteléig, vagy túl sok idő eltöltése a munkával. 

Természetesen hasonló érzés fejezhető ki közvetlenebb vádaskodással is, mint például : "Gonosz vagy velem!" vagy "Soha nem kapok tőled virágot." vagy "Mindig égve hagyod a villanyt". Ez a fajta közvetlen vádaskodás biztosan nem jobb.

Mellesleg az olyan panaszok, mint a "Nem elégíti ki az igényeimet", szintén rávilágítanak az "én üzenetek" egyszerű megfogalmazásának problémájára. 

Lényegében ezek mind az A partner kifejezése, mondván, hogy B partner nem úgy viselkedik, ahogy A partnernek tetszene. Ez egy egyirányú dolog (B tesz vagy nem tesz valamit), amely kedvezőtlen az A partner számára. Vagy másképp fogalmazva, az A partner a probléma nagy részét a partnerre helyezi és keveset vagy semmit sem vállal fel saját magának.

Ez az, ahol a "mi"-ként való gondolkodás hasznos váltás. A legtöbb terapeuta alapelvként ismeri el, hogy általában mindkét partnernek jelentős szerepe van a negatív minták fenntartásában a kapcsolatban. Tehát a problémát jobb lenne egyfajta csoportproblémaként bemutatni. "Itt van valami, ami nem működik, hogyan dolgozhatunk ezen együtt?" Vagy akár : "Ez boldogtalanná tesz, dolgozhatunk rajta együtt?" A "Te vagy a probléma és meg kell oldanod" állapottól a "Itt van valami, ami mindkettőnket érint, megtudjuk oldani csapatként" felé kell haladnunk. 

Még akkor is, ha nekem (vagy neked) fontosabb, neked (vagy nekem) is számítania kell, mert együtt vagyunk ebben.

Számos analógia fejezi ki ennek a "mi" gondolkodásmódnak a fontosságát, például a kapcsolatok háromlábú versenyek (ha az egyik elesik, mindketten elesnek). 

Most pedig a hátrányok. Bizony értelemben az ellenkező problémáról van szó. Ez az a helyzet, amikor összezavarjuk a vizet azzal, hogy azt gondoljuk vagy mondjuk, hogy "mi" teszünk valamit, érzünk valamit, vagy gondolunk valamit, miközben valójában nem osztjuk meg vagy nem egyezünk meg abban, hogy ezt mindketten így gondoljuk. 

Ennek a problémának az egyik példája az, amit néha gondolatolvasásnak neveznek : feltételezések készítése a partnerünkkel kapcsolatban, amelyekkel esetleg nem ért egyet. Ilyen például az, ha olyan dolgokat mondunk (vagy gondolunk), mint "Anyagi gondjaink vannak", amikor nem hiszed, hogy biztosan támogatna téged a párod. A legjobb módja annak, hogy elkerüld ezt a hibát, ha csak magadról beszélsz, hacsak nem vagy biztos benne, vagy kérdezed meg a párodtól, hogy ő is így gondolja-e. 

Ez a gondolatolvasás lehet egyfajta félig ártatlan tudatossághiány, de egy fokkal rosszabb lesz, ha eloszlatod a felelősséget azzal, hogy a párod olyasmiért vonod bele ebbe, mert te magad szégyenkedsz miatta. Lehet, hogy nem érzed jól magad attól, hogy ennyi gyors ételt eszel és valójában többet eszel, mint a párod, de a barátaiddal beszélgetve valami ilyesmit mondasz : "Tényleg dolgoznunk kell azon, hogy egészségesebben együnk."

Alternatív megoldásként használhatjuk ugyanazt a kifejezést : "Valóban dolgoznunk kell az egészségesebb táplálkozáson", amikor úgy gondolod, hogy az étkezési szokásaid rendben vannak, de szeretnéd, ha a párod megváltoztatná a szokásait és azért fogalmazod meg így, hogy megpróbáld enyhíteni a felelősséget vagy, hogy nehogy túl nyers legyél. Ez a "mi" újabb visszaélése lenne, amely lényegében csak összezavarja a dolgokat.

Hasonlóképpen zavaró megkérni a párodat, hogy csináljon meg valamit, hogy azt mondod, hogy "nekünk" kell megtennünk. Például "Ki kell vinnünk a szemetet." Természetesen, ha ez valóban egy közös tevékenység, amelyben mindketten részt vesztek, akkor ez rendben van. De ha valóban azt kívánod vagy várod, hogy a párod egyedül csinálja, akkor ez inkább homályos, mint hasznos és közvetettségében akár zaklatónak is hathat.

Végezetül térjünk vissza a "mi" hasznos fajtájához, egy olyan díszítéssel, amely magában hordozza a különálló ént és téged a "mi"-ben. Ez lenne az a pont, ahol elismerném a problémában játszott szerepemet, átérezném azt, ami megnehezíti az ő dolgát és bevonnám mindkettőnket abba a kérésbe, hogy együtt oldjuk meg. 

"Tudom, hogy nagy értékeled a teret és a csendet és hogy szükséged van rá ahhoz, hogy feltöltődj. Tudom, hogy néha túl sokat erőltettem a társasági életet és programokkal töltöm fel az időnket, mert számomra ez örömöt okoz. Tehát dolgozzunk együtt és találjuk ki, hogyan hozzuk egyensúlyba a kettőt, hogy eleget kapjunk abból, ami mindkettőnket feltölt."