5 dolog, amit idén másképp kellene csinálnod

2022. január 10. 07:30 - Life Advisor

new_year_new_me_1.jpgAz újév során legtöbbünknek vannak céljai és elhatározásai. Nem szeretnék senkit statisztikai adatokkal untatni, de a legtöbb újévi fogadalom már januárban elfog bukni. Rajtad áll, hogy ez az év életed legjobb éve lesz vagy éppen ugyanolyan, mint a többi. Az élet rövid, ez legtöbben tudjuk is. Azonban gyakran nem így éljük az életünket. Vannak céljaink és álmaink, amiket "későbbre" halasztunk, amik aztán teljesen feledésbe merülnek. Íme 5 dolog, amit másképp kell tenned idén, hogy gyökeresen megváltoztasd az életed.

1. Ne pazarold az időd

Az idő az egyetlen dolog, amit soha nem kapunk vissza, ezért ez az egyik legértékesebb erőforrás is. Az élet egy szempillantás alatt eltelik és túl gyakran töltjük az időnk nagy részét olyan dolgokkal, amelyeket nem akarunk megtenni, vagy amelyek nem előnyösek ahhoz, amit az életünktől elvárunk. 

Ne pazarold az időt olyan dolgokra, amelyek nem igazán fontosak számodra. Tölts időt azzal, hogy az álmaidon dolgozol. Tölts időt azokkal, akiket szeretsz, mert ezek az emberek nem lesznek ott örökké. Tanulj meg minden pillanatot teljesen megélni, hogy ne maradj le az apró dolgokról sem. Ezekre a pillanatokra fogsz ugyanis emlékezni az életed végén.

2. Élj egészségesen

15 éves koromig küzdöttem a súlyommal, de eljött az a fordulópont, amikor az egészséges életmódra összpontosítottam és 12 kilótól szabadultam meg. Megváltozott az étkezésről való gondolkodásmódom, sokkal jobban érzem magam, több energiám van és teljesen jól érzem magam a testemben. 

Az egészséges életmód azonban túlmutat a diétán és a testmozgáson Ez azt jelenti, hogy olyan döntéseket hozz, amelyek előnyösek a tested és az életmódod számára. Túl könnyen csalhatunk egy diéta alatt, de ha az egészséges életmód része az életednek, akkor a megfelelő döntések meghozatala természetes lesz. 

3. Teremts jobb munkahelyi helyzetet az életedben

Ha belegondolsz, rengeteg időt töltesz a munkáddal egy hét során. Ezt az időt töltheted olyasmivel, amit szeretsz, vagy olyasmivel is, amit utálsz.

Túl sokan dolgozunk olyan munkakörben, amelyet utálunk, ami viszont szintén az életünk más területeire is kihat. Nem tölthetsz időt egy olyan munkában, amit utálsz és nem alapozhatsz arra, hogy majd kikapcsolódsz, ha nem dolgozol. Ez csak a stresszt és a szorongást növeli, amely a munkaidőn túl is veled fog maradni.

Csodálatos időket élünk, amelyben az internet és a technológia olyan lehetőségeket teremtett a megélhetésre, amelyekre korábban soha nem volt lehetőség. Persze időbe telik, de megtalálhatod vagy létrehozhatod a kedvenc munkádat. 

4. Vess véget a mérgező kapcsolataidnak

A szerelem vicces tud lenni. Úgy érezheted magad, mintha a felhők felett repülnél, de akár úgy is, mint akit hasba vágtak. Meg kell értened valamit a szerelemről. A szerelem nem feltétlen egy érzés, hanem döntés.

Azt választod, hogy szeretsz és eldöntheted, hogy megmarad-e a kapcsolat az életedben. Nem feltétlen kell egyébként szerelmi kapcsolatra gondolni. Ha a kapcsolat mérgező, akkor egészségesebb, ha elválnak az útjaitok. Meg kell határoznod, hogy a kapcsolatotok megmenthető-e, de az eleve elromlott dolgok megjavítása időpocsékolás és befolyásolja a lelkiállapotodat is.

5. Lépj ki a komfortzónádból

Kényelmes életet élhetsz anélkül, hogy kilépnél a komfortzónádból, így valószínűleg minden rendben lesz. Amikor viszont így éled az életed, rengeteg csodálatos lehetőségről lemaradsz.

Néha okos dolog biztonsági játékosként játszani, de túl gyakran nem tesszük meg mindazt, amit szeretnénk, mert az kívül esik a komfortzónánkon. Lehet, hogy kilépsz a munkahelyedről, amit utálsz, lehet, hogy elköltözöl, de bármi is legyen, ezek az álmok okkal vannak a fejedben és a szívedben. Ideje abbahagyni annak a halogatását, amit igazán meg akarsz csinálni, mert mielőtt észreveszed, az élet elmegy melletted.

Az újévi statisztikáknak nem kell rád vonatkozniuk. Nem is kell így hívni őket. Ezeket az elhatározásokat idén nem is kell teljesítened. A nagy változások végrehajtása és az álmok kergetése több időt vesz igénybe, de használhatod ezt az évet arra, hogy elkezdj változtatni. 

A lényeg az, hogy amennyire csak lehetséges, megbánás nélkül éld az életed. A végén az élményeidre fogsz emlékezni. Válaszd az álmaidat a dolgok helyett. Válaszd a kívánt életet a kényelmes helyett. 

Legyen ez az év, amikor azt mondod : Ez lesz életed legjobb éve!

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON! 

Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon!

komment
süti beállítások módosítása