5 új szokás a növekedési gondolkodásmód elsajátításához

2021. április 07. 11:13 - Life Advisor

grow_thinking_1.jpgA gyerekek nevelése során gyakran tanítjuk őket arra, hogy a kitartás sikerhez vezet. Csinálják csak! De mit tanítunk nekik az intelligenciáról és a tanulási képességükről? Amikor a gyerekek azt hiszik, hogy előre meghatározott készségekkel és képességekkel rendelkeznek vagy épp olyan rögzített intelligenciával születtek, amelyet nem tudnak megváltoztatni, akkor nagyobb valószínűséggel kerülik el a kihívást jelentő tantárgyakat és mesterséges korlátokat hoznak létre, amelyek hatással lesznek a felnőtt életükre is. Dr. Carol S. Dweck pszichológus és kutató két általános készséget különböztet meg. A rögzített gondolkodásmódot és a növekedési gondolkodást. 

Valaki, aki rögzített gondolkodásmóddal rendelkezik úgy véli, hogy a jellem, az intelligencia és a kreatív képesség olyan mozdulatlan dolog, amelyet semmilyen értelmes módon nem lehet megváltoztatni. A tökéletes megjelenés és a kudarc minden áron való elkerülése a belső elégedettség fenntartásának egyik módjává válik. Ilyenkor kerülnek elő azok a mondatok, mint például "Olyan hülye vagyok, mert nem tudom, hogyan csináljam" vagy "Nyűgös vagyok, nem érdekel semmi és nem tudok ebben vagy abban jobb lenni." Ezek az emberek nem tudják, hogyan kell valamit csinálni és nem akarnak erőfeszítéseket tenni, mert úgy gondolják, hogy azt kell csinálniuk, amit már tudnak vagy amit könnyűnek éreznek. Ez a fajta kockázatkerülő gondolkodásmód ahhoz vezet, hogy nem leszünk hajlandók kényszeríteni magunkat a kihívást jelentő dolgokra.

Ezzel szemben a növekedési gondolkodású ember boldogul a kihívásokkal és a kihívásra mint növekedés elindító és a meglévő képességeit bővítő dologként tekint. A növekvő gondolkodásmód a folyamatos visszajelzés révén a folyamatos fejlesztésre és az öntudatra koncentrál. Felismeri, hogy konkrét erőfeszítésekkel javíthat a meglévő helyzetén. A növekedési gondolkodásmód tehát azt jelenti, hogy számodra a kihívásokban a növekedés lehetősége rejlik. Megérted, hogy az agyad új, összetett feladatokat tanulhat meg (bármely életkorban) és fejlődhetsz. Elkezdhetsz olyan dolgokat gondolni, mint "Hibázni emberi dolog, a hibákból tanulni fogok." 

Miért létfontosságú tehát ismerni és fejleszteni a növekedési gondolkodásmódot?

Az igazság az, hogy ha a gondolkodásmódod növekszik és nehéz dolgokat végzel el, akkor abszolút többet fogsz elérni, mint az gondolnád. Azonban manapság a gyerekeket még mindig aszerint nevelik, hogy elhiggyék, hogy a tehetség, az intelligencia és a készségek születéskor adottak és a genetika irányít mindent. Elképzelhető, hogy éppen emiatt sokan lemondanak a fejlesztésről, fejlődésről, mert úgy gondolják, hogy nincs meg hozzá a megfelelő képességük. 

Velem ugyanez volt a helyzet. Rögzített gondolkodásmóddal nevelkedtem. Megvoltam győződve például arról, hogy a matematikában nem vagyok jó. Ennek eredményeképpen nem tetszett a matek és kevés erőfeszítést tettem, mert túl nehéznek tűnt. A matekkal kapcsolatos félelemeim és az iránta táplált utálat azt jelentette, hogy nem szívesen vettem fel olyan tárgyat az egyetemen, amelyek egyébként nagyon tetszettek, mert követelmény volt a matek és biztos voltam benne, hogy nem leszek képes rá.

Az irónia azonban az, hogy végül nem volt más választásom, mint legyőzni ezt a meggyőződésemet. Így tehát belevágtam és sikeresen teljesítettem ezeket a felvett tantárgyakat, kurzusokat. A "trükk" az volt, hogy hajlandó voltam millió kérdést feltenni és maximális erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy megértsem, miért tűnik ez olyan nagy kihívásnak és olyan dolgokat tettem, amelyekről korábban azt hittem, hogy számomra nem lehetségesek. Akkoriban még nem tudtam, hogy ezzel a növekedési gondolkodásmód alapelveit alkalmazom.

Ha te is úgy érzed, hogy fix gondolkodásmóddal rendelkezel, íme 5 szokás, amelyek segítenek a növekedési gondolkodásmód kialakításában. A következő 90 napban koncentrálj szándékosan arra, hogy beintegráld ezeket a mindennapjaidba. A szándékosan azt jelenti, hogy le kell írnod őket, elgondolkodni rajtuk és őszintén megkérdezni magadtól, hogy használod-e őket.

1. Legyél kíváncsi és kreatív

Csinálj magadnak egy kihívást, miszerint minden nap tanulsz valami újat és lépj ki a komfortzónádból. Új stratégiákat fogsz felfedezni, amelyek segítenek elérni azokat a kitűzött céljaid, amelyekről korábban azt hitted, hogy lehetetlen vagy túl nehéz. 

2. Legyél elkötelezett a növekedés és a céljaid mellett

Ha előrelépést akarsz látni az életedben, elengedhetetlen, hogy megszabadulj a kifogásoktól. Dönts el, hogy mit fogsz tenni és határozd el, hogy nincs helye a kifogásoknak. Hozd meg ezt a döntést, majd tedd meg azt, ami mellett elkötelezted magad. Így lehetőséged lesz számon kérni magad a későbbiekben.

3. Legyél következetes az erőfeszítéseiddel

Az összhang az új szokások kialakításának és új dolgok megtanulásának kulcsa. Ez általában a legnagyobb akadály is, ahol a jó szándék szétesik. Koncentrálj az erőfeszítéseidre. Döntsd el, mit, mikor és hogyan fogsz megcsinálni.

4. Legyél bátor a kihívásokkal szemben

A kudarcok és a kihívások tanulási lehetőségek. Ezek jelentik a legjelentősebb növekedést. Szeresd őket. Keress megoldásokat és végezd el a szükséges módosításokat. Akármilyen kimerítő a terved, az akadályok a felszínre fognak kerülni és hacsak nincs kristálygömböd nem fogod tudni megjósolni, hogy pontosan milyen akadályok fognak bekövetkezni. Tehát ne pazarold az energiád erre. Ehelyett nézz szembe a kihívásokkal és koncentrálj a megoldásokra. 

5. Fogadd el a konstruktív visszajelzéseket és használd őket a fejlődésed érdekében

Előfordul, hogy a személyes és szakmai fejlődés szempontjából a legjobb kilátások a visszajelzések elemzésével alakulnak ki, növekednek. Keress egy mentort, aki felügyel és visszajelzést ad neked, amelyek segítenek tisztázni az előrelépéshez szükséges készségeid, valamint felfedik azokat a szürke foltokat, akadályokat és buktatókat, amelyet esetlegesen te magad nem veszel észre.

Ha naponta szándékosan erre az öt dologra összpontosítasz, akkor az életed és a munkád pozitív módon fog elmozdulni olyan szinten, amit el sem tudtál képzelni. Nagyobb lesz az önbizalmad, amely segít, hogy dolgozz a képességeiddel és látni fogod a növekedést és a fejlődést az idő múlásával. Minden nap egy új lehetőség. Élj vele!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

süti beállítások módosítása