Képes a kapcsolatod átvészelni a vihart?

Kiderült, hogy az egyénekhez hasonlóan a kapcsolatok is fejlődési szakaszokon mennek keresztül, ami néha kínos pillanatokhoz vezethet az érintettek számára. Például, amint a nászút fázisa elhalványul, és a rózsaszín szemüveg lekerül, véleménykülönbségek merülnek fel. Ami korábban elfogadható volt, azt most vonakodva fogadjuk. Ahogy az egyének közötti ismeretség növekszik, úgy nő az őszinteségük is, ami gyakran konfliktusokhoz, vitákhoz vagy nézeteltérésekhez vezet. Ez természetes folyamat, feltéve, hogy nem eszkalálódik veszélyes helyezetté. Bár a konfliktus soha nem kellemes, a kapcsolat növekedését és elmélyülését jelenti. Ezekben a kihívásokkal teli fejlődési szakaszokban a kapcsolatok jellemzően vagy megerősödnek vagy véget érnek. Ha egy olyan társsal vagy együtt, aki olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket értékelsz - például kedvesség, felelősség tudat és együttérzés - és akivel szívesen töltöd az időd, akkor ennek a három kulcsfontosságú gondolkodásmódnak az elfogadása segíthet eligazodni ezekben a fázisokban.

1. Nem baj, ha nem ugyanaz

A nászút szakaszában az agyunk a szerelem ködében van. El sem hisszük, mennyi közös van bennünk. Ez szándékosan van így, mert az agyunk azt akarja, hogy kapcsolódjunk, köteléket hozzunk létre és végül családot alapítsunk. Erre a szakaszra azért van szükség, mert szilárd alapot teremt két ember között, amely lehetővé teszi számukra a jövőbeli nehézségek kezelését.

A nászút után az apró különbsége egyszer csak megjelennek. Nem akarjuk mindig ugyanazt csinálni egyszerre. Míg a nászút szakaszában boldogan mentünk volna és megnéztünk volna egy filmet, ami talán nem az egyik kedvencünk, most nem tesszük és ezt el is mondjuk a párunknak.

Ez nem az jelenti, hogy ellenszenvessé válunk, hanem azt, hogy őszintébbek vagyunk, ami jó dolog. 

Mi a tanulság? Ha egy jó emberrel vagy, az elfogadást meg kell tanulnod.

Kevés vita oldódik meg azzal, hogy ugyanarra az oldalra kerülünk. A legtöbben megbékélnek annak felismerésével, hogy az érzelme emberek különböző nézeteket vallhatnak. A nézeteltérés legfőbb célja nem annak meghatározása, hogy kinek van igaza. A cél az, hogy fenntartsuk a kölcsönös tiszteletet és a kölcsönös megértést.

2. A sok beszéd, nem megoldás

Amikor elérjük az első nagy gubancot a kapcsolatunkban, gyakori, hogy át akarjuk beszélni. És akkor beszéljünk róla még egy kicsit, majd ismét, aztán kicsivel később megint. 

Stan Tatkin párkapcsolati terapeuta két szabályt javasol a pároknak : 

1. Este 9 után nem hozhatnak fel nehéz problémákat egymásnak, különösen, ha már lefeküdtek az ágyba.

2. Amikor veszekedni kezdesz, kapcsolj be egy időzítőt. Alapszabály kell, hogy legyen, hogy egyetlen veszekedés sem tarthat tovább 15 percnél.

De amikor a nézeteltérés valami igazán fontos és értelmes dologról szól, mint például a gyermeknevelés vagy a szex, akkor a fenti szabályok trükkösek lehetnek.

David Schnarch párkapcsolati terapeuta a legnehezebb konfliktusainkat megoldhatatlan konfliktusoknak nevezi, amelyek megoldása lehetetlennek tűnik. Ezek azok a harcok, amelyeket újra és újra elővesztek, és utána rosszabbul érzitek magatokat. Az ilyen nehézségek nem oldhatóak meg kommunikációval. Ha ugyanazt a harcot folytatjuk újra és újra, akkor ezt David Schnarch "lezárt konfliktusnak" nevez.

Ahogy közelebb kerülünk az emberekhez, szembesülünk a hiedelmek, vágyak, célok és hosszú távú álmok különbségeivel. A patthelyzet esetén a kérdés központi szerepet játszik a saját vagy párod identitásában. Előfordulhat, hogy a párod megköveteli, hogy egyetérts vele, mert ez egy nagyon értékes kérdés, és amikor nézeteltérés van valamiben, ami nagy része annak, aki vagy, a nézeteltérés nagyon fájdalmas elutasításnak tűnhet.

Sokan csak azért adják be a derekukat, mert nem akarnak veszekedni, de ha tényleg nem értesz egyet, akkor nem vagy őszinte és ez távolságot és töréseket okoz a kapcsolatodban.

Az ilyen jellegű problémák abból erednek, hogy úgy érzed, szükséged van a párod beleegyezésére és jóváhagyására. Nem a vita tartalma a lényeg, ezért teljesen felesleges újra és újra ezen lovagolnotok, mert az nem oldja meg a gondokat.

3.  A kölcsönös függőséghez vezető út

Ahelyett, hogy megpróbálnánk kényszeríteni, ostorozni vagy nyomást gyakorolni egymásra, ha ezen dolgozunk és a kapcsolatunkat a következő szintre emeljük, akkor "fel kell nőnünk".

Mit jelent ez? Azzal kezdődik hogy megtanuljuk, hogyan nyugodjunk meg egy konfliktus során és hogyan ne reagáljuk túl ezt a helyzetet. Ezenkívül megköveteli tőlünk, hogy ne teremtsünk távolságot, ne fussunk el, és biztosítsuk, hogy mindketten meghallgatjuk a másikat és figyelünk egymásra.

A párterapeuták számára ezek a zavaros vizek nem kórosak, hanem inkább fejlődési szakaszok a nagyobb intimitás felé vezető úton.

A párok közötti mélyen személyes és alapvető különbségek normálisak. Végső soron a kapcsolatod akkor fog működni, ha olyan személyt választottál, akinek a problémáit, tökéletlenségeit, megtanulod elfogadni egy együtt élni vele. 

De a kapcsolatokban a paradoxon az, hogy minél közelebb kerülünk valakihez, annál erősebbnek kell lennünk. Ellenkező esetben könnyen azon kapjuk magunkat, hogy vagy teljesen eggyé válunk a partnerünkkel, mi pedig elveszítjük saját magunkat, vagy pedig túlságosan függetlenné válunk és elhidegülünk egymástól. Egyik szélsőség sem tesz jót a kapcsolatnak.

Nem függőségről vagy függetlenségről van szó, hanem kölcsönös függőségről. Minél inkább meg tudunk állni a saját lábunkon a kapcsolatban és tisztában vagyunk mindkettőnk álláspontjának jóságával és érvényességével, - amikor nem értünk egyet - annál inkább felnövünk és jobb partnerekké válunk, elősegítve egy felnőttebb kapcsolatot, amely erősebb és egészségesebb.