A szeretet nem hal természetes halált. Meghal, mert nem tudjuk, hogyan töltsük fel a forrásait. Meghal a vakságtól, a hibáktól és az árulástól. Betegségben és sebekben hal meg, belehal a fáradtságba, a romlásba, a hervadásba. A szerelmet meg lehet ölni akár elhanyagolással, akár nárcizmussal. Nem titok, hogy egy korábbi kapcsolatomban egy nárcisztikus áldozata voltam én magam is. A védelmemre szóljon, hogy mint a legtöbben én sem tudtam ezt akkoriban beazonosítani. Azóta viszont már többször írtam itt a blogon is a nárcisztikus kapcsolatokról, amely lehetővé teszi a többi 'áldozat" számára, hogy tisztában legyenek azzal, ha éppen egy nárcisztikus személlyel vannak kapcsolatban.
A legtöbb ember számára fel sem tűnik, hogy mikor van kapcsolatban egy nárcisztikussal, ahogy arról sem, hogy hajlamos arra, hogy nárcisztikus partnert vonzzon be magának, mert a nárcisztikus emberek nagyon bájosak lehetnek és úgy tűnhet, mintha érdeklődnének rólad.
Jó megjelenésükkel, intelligenciájukkal, szellemességükkel, bájukkal és sikerükkel levesznek minket a lábunkról és elhitetik velünk, hogy különlegesnek tekintenek bennünket.
Egyesek sajnos hajlamosabbak arra, hogy belekeveredjenek egy nárcisztikus kapcsolatba. Van néhány árulkodó jele annak, hogy könnyű célpontja vagy-e egy nárcisztikus személynek. Ezeket szedtem most össze nektek.
1. Mindig másokat helyezel előtérbe és elhanyagolod a saját igényeid
Ha olyan ember vagy, aki mindig másokat helyez előtérbe, akkor azon tűnődhetsz, hogy miért kerülsz folyton kapcsolatba nárcisztikus partnerrel. A válasz valójában egyszerű: könnyű célpont vagy számukra.
A nárcisztikusok olyan emberekhez vonzódnak, akiket irányítani tudnak és akik mindig az ő igényüket helyezik előtérbe. Ez azért van, mert a nárcisztikusok különlegesnek és fontosnak akarják érezni magukat és folyamatos megerősítésre van szükségük a partnerüktől.
Bár jó dolognak tűnhet a párod igényeit önmagad elé helyezni, ez valójában a totális katasztrófa receptje.
A nárcisztikus partner ugyanis elkezdi kihasználni a nagylelkűséged és a kedvességed és soha nem fognak igazán értékelni sem tisztelni téged.
2. Hajlamos vagy arra, hogy megfelelj másoknak és nehezen mondasz nemet
Előfordult már veled, hogy kapcsolatban éltél és úgy érezted, mintha állandóan tojáshéjon járnál? Soha nem voltál benne biztos, hogy vajon mi fogja majd eltántorítani a partnered.
Ha ez ismerős, akkor lehet, hogy egy nárcisztikus partnerrel éltél együtt.
A nárcisztikusok híresen nehéz partnerek, mivel manipulatívak, mindet ők irányítanak, hajlamosak a féltékenykedésre és a veszekedésre. Ha hajlamos vagy arra, hogy mások kedvében járj, akkor különösen kiszolgáltatott leszel egy nárcisztikus embernek.
A nárcisztikusok gyakran vonzzák azokat az embereket, akik hajlandóak félretenni saját szükségleteiket, hogy partnerük kedvében járjanak. Bár elsőre hízelgő lehet mindez, ez a fajta dinamika gyorsan mérgezővé válhat.
3. Megengeded magadnak, hogy mások irányítsanak vagy manipuláljanak
Régebben az a fajta ember voltam, aki megengedte másoknak, hogy könnyen irányítsanak vagy manipuláljanak engem. Hagytam, hogy kihasználjanak, hagytam, hogy ellenőrizzék mit csinálok, hagytam, hogy ők diktálják, hogyan alakuljon a kapcsolatunk.
De aztán megtanultam, hogy ennél többet érek. Többet érek annál, mint, hogy valakinek a lábtörlője legyek.
Többet érek annál, mint, hogy valaki más irányítson vagy manipuláljon.
Megérdemlem, hogy egészséges, szeretetteljes és támogató kapcsolatban legyek. Így aztán úgy döntöttem, hogy lezárom ezeket a mérgező kapcsolatokat. Ez volt a legjobb döntés, amit valaha is hoztam.
4. Általában érzelmileg elérhetetlen vagy érzelmileg sérült emberekhez vonzódsz
Sokan vannak, akik ilyen partnerhez vonzódnak. Ennek számos tényező lehet az oka, beleértve a múltbéli traumákat, az alacsony önbecsülést vagy az intimitástól való félelmet. Ha magadra ismertél, sokkal nagyobb valószínűséggel fogsz belemenni egy kapcsolatba egy nárcisztikus partnerrel.
5. Alacsony az önbecsülésed
Ha alacsony az önbecsülésed, a magabiztosságod a béka segge alatt van, akkor hamarabb fogsz ki egy nárcisztikus partnert és az ezzel járó mentális és fizikai egészséged problémáit.
Úgy érzed, hogy nem vagy elég jó? Félsz az elutasítástól vagy attól, hogy elhagynak téged? Ezen érzések miatt fogsz totálisan kimerülni, üresnek és depressziósnak érezni magad.
Fontos, hogy megtanuld szeretni önmagad, mert csak így fogsz tudni szeretetteljes kapcsolatot vonzani az életedbe.
6. Jobban vonzódsz azokhoz az emberekhez, akiket "meg kell menteni"
Mindig azt hittem, hogy megmentő vagyok. Az vagyok, aki vagyok. Látom, hogy valaki küszködik és az első ösztönöm, hogy segítsek, hogy minden jobb legyen. Sokáig azt hittem, hogy ez jó dolog.
De rájöttem, hogy azokhoz az emberekhez vonzódom, akiknek valamit meg kell javítani az életükben. Ezekben az egészségtelen és egyoldalú kapcsolatokban találtam magam, ahol mindig csak adtam, adtam és adtam.
Ha azon kapod magad, hogy te is ilyen emberekhez vonzódsz, tudnod kell, hogy ez nem a te hibád. El kell fogadnod és meg kell értened azt is, hogy nem a te dolgod, hogy megjavítsd az életüket. Nem a te felelősséged, nem kell ezzel foglalkoznod. Azért viszont, hogy ne kerülj bele egy nárcisztikus személlyel való kapcsolatba, kizárólag te felelsz.
KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon! |