Ez a 8 dolog stresszt okozhat a nappaliban

2021. április 10. 07:30 - Life Advisor

living_room.jpgA nappali a legtöbbünk számára az otthonunk központi egysége. Érdemes tehát arra törekednünk, hogy a jólét oázisává váljon, ami viszont csak megfelelő berendezéssel érhető el. Nem feltétlenül kell lakberendezőt fogadnunk, hogy mindezt megvalósítsuk, hiszen már egészen apró dolgokkal és változtatásokkal sokat tehetünk a harmónia eléréséért. Cecille Ahrens terapeuta szerint van 8 olyan dolog a nappalinkban, amelyek jelenléte stresszt okozhat az életünkben. A terapeuta azt is elmagyarázza, hogy az otthoni környezet hogyan kapcsolódik az általános mentális egészségünkhöz.

1. Túl világos bútorok és dekorációk

Bár a világos színű bútorok nagyon szépnek tűnhetnek képesek stresszt kiváltani az emberekből, mert úgy érezhetjük, mintha egy "bemutatóteremben" lennénk a nappalink helyett.

Ha a tulajdonos bemutatóterem érzetet keltett és minden csillogóan tiszta, a vendégek nem tudják magukat kényelembe helyezni. Folyamatosan attól tartanak, hogy olyan foltokat hagyhatnak maguk után, amelyek biztosan láthatóak lesznek.

2. Nem megfelelő világítás

Az elégtelen megvilágítású szobák nem praktikusak a mindennapi életben, míg a világos, mesterséges fényű helyiségek megnehezítik az alvást és a pihenést.

Fontos figyelembe venni az otthon minden szobájának funkcióját és megvásárolni a megfelelő világítást. Lámpák, gyertyák, fényerő szabályzók vagy mennyezeti lámpák beépítése segíthet a szoba újra definiálásában. Bár színpszichológiai kutatások még korántsem teljesek, vannak bizonyítékok arra, hogy a fehér és a zöld fény segíthet enyhíteni a depressziót. 

3. Háttérzajok, mint például a bekapcsolva hagyott tévé

A zaj gyakori stresszfaktor és ennek sokféle formája van, beleértve a tévét és a beszélgetést. Nem minden zaj kellemetlen vagy stresszes, ennek ellenére a szakértők azt javasolják, hogy kapcsoljuk ki a tévét, ha éppen nem nézzük, pláne ha tudatában vagyunk már annak, hogy a tévé hangja miatt hogyan is érezzük magunkat.

4. Túl sok elektronikai kütyü

Könnyen stresszt válthat ki belőlünk az is, ha túl sok technológiai eszközzel szembesülünk a nappaliban, különösen ha ezek még túl sok helyet el is foglalnak.

5. Rendetlenség

Nem csak a nappalira igaz, hogy a szervezetlenség és a rendetlenség stresszt fog kiváltani. A rendetlen szoba fizikai hatással lehet ránk stresszt és feszültséget keltve.

A laza kábelek és vezetékek gyakran megtalálhatók a televízióval, hangszórókkal és más elektronikai eszközökkel ellátott nappalikban. Néhány ember számára ez zavaró lehet. Mindez pedig azért van így, mert a rendetlenség túl sok vizuális információt ad az elménknek, amelyet fel kell dolgoznia. Azáltal viszont,ha rendet raksz, egyúttal az elmédnek is szünetet adhatsz.

6. Elavult vagy kopott bútorok

Teljesen elronthatják a kedvünket. A lerobbant étkezőasztal megakadályozhatja az embereket abban, hogy az adott helyiségben étkezzenek. Ha a nappali kanapéja régi,piszkos vagy elavult, akkor egyszerűen nem fogjuk tudni magunkat jól érezni a szobában.

7. Ha a nappaliban dolgozol, nehezebben fogsz ugyanott pihenni

A koronavírus rengeteg embert kényszerített arra, hogy otthonról dolgozzon és sokaknak gondot okozott elválasztani a munkát a személyes életüktől. Azáltal, hogy külön területet hozol létre otthon a munkádhoz és egy külön helyet, ahol pihensz, nemcsak a testi hanem a mentális elkülönülést is megteremted. Persze ez járhat némi nehézséggel, ha kis helyen él az ember.

8. Befejezetlen projektek bárhol a házban

Ha épp a nappali felújítás közepén vagy, akkor növekedni fog a stressz az életedben. Amikor olyan dolgok vesznek körül minket, amelyek emlékeztetnek arra, hogy még mindig van mit tennünk, hajlamosak vagyunk sokkal kevesebb időt tölteni az adott szobában.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeadvisor.hu/api/trackback/id/tr5916494004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genov 2021.04.10. 17:17:02

Na ez vicces volt,jókat nevettünk.

éppnászos 2021.04.10. 17:17:03

meg ami a képen is van: a gyerek és a nő

MaCS_70 2021.04.10. 23:45:04

Ez konkrétan komolytalan, sőt, röhejes...

MaCS

wrstjnethn 2021.04.11. 10:46:40

Hogy lehet egy kanapé elavult, a konyhaasztal pedig lerobbant??

odamondó 2021.04.11. 10:46:41

2-esre van már több kutatás is. Nagyon erős fény segít a biológiai óra helyes beállításában illetve csökkenti a depressziót.

232323 2021.04.11. 10:46:45

kabare ez a kismajom a foton
süti beállítások módosítása