7 jel, hogy ideje elengedni egy kapcsolatot

2023. június 20. 07:30 - Life Advisor

szakatias_jelek_het.pngEgyszer volt, hol nem volt, sok évvel ezelőtt olyan kapcsolatban éltem, amely a végét járta. Kívülről minden rendben volt, de belül olyan érzés volt, mintha nem lett volna szél, ami előre hajtotta volna a vitorlát. Napról napra lassan elkezdett megszűnni a túlélésre való akaratom és a helyébe a bánat lépett. Gyász az élet miatt, amit elkezdtünk építeni, bánat annak a személynek, aki árnyéka volt annak, akibe beleszerettem, de legfőképpen bánat, amiért nem voltam hű önmagamhoz. Itt vannak azok a jelek, amelyek segítettek felismerni, hogy ideje elengedni a partneremet és továbblépni.

1. A vágyaid és érzelmeid kifejezése értelmetlennek tűnik

Nem számít, ha a párod időnként meghallgat téged. Ha folyamatosan háttérbe szorítja az igényeid, eljön az idő, amikor már nem mondod el neki, hogyan érzed magad. 

Az exem számára nyilvánvalóvá vált, hogy tetszik neki az ötlet, hogy együtt legyünk, de folyamatosan figyelmen kívül hagyta az utazás és a szakmai fejlődés iránti vágyaimat. 

Talán azt hitte, hogy ha figyelmen kívül hagyja vágyaimat és érzelmimet, azok eltűnnek. Ehelyett egyre erősebbek és erősebbek lettek, amíg nem lehetett figyelmen kívül hagyni őket.

2. Növekedsz, miközben a partnered stagnál

Ha motivált vagy, hogy folyamatosan megkérdőjelezed a határokat és valami jelentősebbre törekedsz, mint ahol most vagy, akkor hasonló életszemléletű partnerre lesz szükséged. 

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket : 

A partnerem szeretné, hogy jobb legyek? Az együtt töltött idő alatt növekedtem mellette? Én vagyok az egyetlen aki fejlődik ebben a kapcsolatban?

Olyasvalakivel együtt lenni, aki nem akar növekedni vagy változni és teljesen elégedett a középszerűséggel, nem fog működni valakinek, aki motivált és fejlődésre kész.

3. Az érzéseid folyamatosan érvényüket vesztik

Ahogy a végéhez közeledett a kapcsolatom, a párom azt mondta, hogy nevetséges vagyok.

Amikor együtt voltunk, úgy éreztem, mintha lassan megfulladtam volna. Először nem vettem észre, mert vol elég levegőm a légzéshez. De idővel az apró áskálódások és döfések miatt megkérdőjeleztem az érzéseim és elkezdtem azon gondolkozni, hogy tényleg drámai és nevetséges vagyok-e?

Ha a párod érvénytelenít téged, akkor megkérdőjelezi az értéked és azt, hogy az érzéseid számítanak-e vagy sem.

4. A párod nem hajlandó elismerni a mérgező/egészségtelen szokásokat

Az első randinkon, az exemmel, fogott egy üveg bort és rövid idő alatt megitta az egészet, mintha víz lenne. 

Fiatalok voltunk, és mindenki bulizott, így nem nagyon figyeltem, de ahogy telt az idő, kezdtem észrevenni, hogy mindig indulatosan viselkedett, amikor ivott.

Végül, amikor összeköltöztünk, világossá vált, hogy problémája van. Véletlenül megemlítettem, hogy néhány hetet ivás nélkül kellene töltenünk, mire ő gúnyolódott és megkérdezte, miért veszem el tőle ezt az "örömöt"?

A párunk támogatása a problémáik megoldása során az egészséges kapcsolat része. Hagyni, hogy örökké folytassák azt a káros szokást, amely befolyásolja érzelmi egészségét és a közös életünket, nem az.

5. A párodtól távol lenni szabadságnak tűnik

Haldokló kapcsolatom utolsó hónapjaiban szinten minden hétvégét azzal töltöttem, hogy két órát autóztam, hogy meglátogassam néhány közeli barátom.

Azok a hétvégék friss levegőt jelentettek. Megkönnyebbülés volt a tojáshéjon járás, a kiabálás és a lakás kiszámíthatatlansága miatt, amely otthon helyett börtönnek tűnt. 

A különbség abban, hogy a testem, az elmém és a szívem hogyan érezte magát távol a páromtól és a vele való együttlétben, azt jelezte, hogy ideje menni. Végtére is, egy egészséges kapcsolatban úgy fogod érezni, mintha szabad lennél, nem pedig úgy, mintha egy börtönben élő fogoly lennél.

6. A jövő, amit elképzelsz, már nem tartalmazza a párod

Több év alatt felépítettem egy életet a volt párommal. Együtt nyaraltunk, találkoztunk egymás barátaival, szabadtéri programokra mentünk stb.

Bár valami mélyen belül már mondta, hogy valami nincs rendben, egy időre el is tudtam hallgattatni ezt a hangot, amíg el nem kezdtem álmodni egy másik életről és úgy éreztem, mintha a mozdulatokon mennék keresztül és nem lennék jelen a saját testemben. 

Végül egy terv kezdett kialakulni a fejemben. Elköltöznék, új életet kezdenék, de már nélküle.

7. Mélyen legbelül tudod, hogy mindent beleadtál és itt az ideje, hogy elmenj

Bár úgy éreztem, mintha évek teltek volna el, az igazság az, hogy csak néhány hónapba telt, mire rájöttem, hogy ha nem megyek el, soha nem leszek képes elérni azt az életet, amit akartam.

Ha nem mentem volna el, soha nem tudtam volna felépíteni a gyönyörű és boldog életemet. Nem követhettem volna szabadon az álmaimat és vágyaimat és nem kaptam volna támogatást sem.

Millió cikket olvashatsz, hogy kitaláld, maradj-e vagy kilépj egy kapcsolatból, de itt van az egyszerű igazság. Az egyetlen ember, aki minden kétséget kizárólag tudja, hogy ideje megszakítani a kapcsolatot, TE VAGY.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON! 

Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon!

komment
süti beállítások módosítása