A megcsalás kissé átláthatatlan terület. Lehet, hogy csak egy egy éjszakás kaland a legénybúcsún? Vagy már az is megcsalásnak számít, ha valaki csak érzelmileg kötődik valakihez mindenféle testi kontakt nélkül? A pszichológusok és terapeuták évek óta próbálják összerakni, hogyan vélekednek az emberek a megcsalásról, hogyan tud az ember legjobban reagálni egy megcsalásra és hogyan lehet túljutni egy olyan élethelyzeten, amikor nyilvánvaló, hogy a párunk tiltott úton járt. Íme néhány tudományos tény, amelyet kutatások már alátámasztottak.
1. Azok, akik anyagiakban függnek a párjuktól, nagyobb valószínűséggel keresnek máshol kalandokat
2015-ben az American Sociological Review készített egy felmérést, amely 2800 18-32 év közötti embert vizsgált. A felmérés során kiderült, hogy azok az emberek, akik anyagilag függnek a párjuktól, nagyobb valószínűséggel csalják meg párjukat.
Különösen igaz ez a férfiak esetében, vagyis, amikor a férfi függ a nőtől anyagiak szempontjából. A kutatás szerint, addig amíg a férfiak hoznak több pénzt a kapcsolatba nincs probléma, de amint ez az arány felborul, bizony nagyobb az esély a megcsalásra.
2. Nem számít, hogy azonos nemű vagy sem, a megcsalás az megcsalás
A Personal Relationship magazin szintén 2015-ben készült kísérletében férfiakkal és nőkkel olvastattak el olyan szexuális fantáziákról szóló írásokat, amelyekben a partnerük egy ellenkező illetve egy azonos nemű illetővel létesített szexuális kapcsolatot.
A kutatók ezután a résztvevők véleményére voltak kíváncsiak. Kiderült, hogy a férfiak sokkal dühösebbek voltak és azonnal be akarták fejezni a kapcsolatot, akkor is ha ellenkező nemű, akkor is ha azonos neművel történt a szexuális félre lépés.
A nők esetében ugyanez a helyzet, tehát a nőket is mindkét esetben zavarja a megcsalás és nem számít "enyhítő" körülménynek ha mondjuk ugyanolyan nemű illetővel történt meg a megcsalás.
3. Az emberek úgy gondolják, hogy egyszer mindenki félre megy egy kapcsolatban, kivéve az ő partnerük
Minden kapcsolat véget ér egyszer, kivéve a sajátunk. A Journal of Social and Personal Relationships felmérésében, amikor más párokról kérdezték a résztvevőket az esetek 42%-ban mondták azt, hogy más emberek kapcsolatában biztos, hogy lesz vagy történt már megcsalás. Amikor viszont a saját kapcsolatukról kérdezték őket, kizártnak tartották, hogy a partnerük félre kacsintson.
4. A férfiak számára a szexuális félrelépés a rosszabb, a nők számára viszont az érzelmi megcsalást nehezebb elviselni
Az Evolutionary Psychology 2013-as kutatása szerint, a férfiakat jobban bosszantaná, ha a partnerük szexuális kapcsolatot létesít valaki mással anélkül, hogy beleszeretne az illetőbe. A nők szerint viszont éppen az a bosszantóbb, ha a férfi beleszeret a másik nőbe még akkor is, ha nem volt még szexuális együttlétük.
5. A férfiak gyakrabban mennek félre, a következő kerek születésnapjuk előtt
2014-ben a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent egy kutatás, amelyből kiderült, hogy azok a férfiak akik éppen 9-es végződésű korban vannak (29,39,49) nagyobb valószínűséggel keresnek házasságon kívüli kapcsolatot.
6. A megcsalás a génjeinkben van
Egyre több kutatás támasztja azt alá, hogy a megcsalás bizony a génjeinkben van. Kiderült ugyanis, hogy bizonyos oxitocin és vazopresszin receptorokkal rendelkező emberek nagyobb valószínűséggel csalják meg a párjukat. A vazopresszin ugyanis befolyásolja a társadalmi viselkedésünket, például a bizalmat más emberek iránt, az empátiát és a szexuális kötődésünket is.
A kutatás szerint a nők 40 százaléka, a férfiak 62%-a esetében keresendő a megcsalás oka a génekben.
7. A kapcsolat egy megcsalás után teljes mértékben helyreállhat
Gary Neumann párkapcsolati terapeuta szerint teljes mértékben helyreállítható egy kapcsolat akkor is, ha partnerünk félrelépett. Ehhez azonban szükséges néhány szabály betartása :
- Aki megcsalta a partnerét, el kell ismernie a hűtlenséget és változtatnia kell, akarnia kell a kapcsolat helyreállítását
- A megcsalt személynek meg kell győződnie arról, hogy az "afférok" teljesen lezárultak
- A megcsalt személy nem kell, hogy részleteket megtudjon a megcsalásról (mi, miért és mikor történt pontosan)
8. A nők esetében ugyanolyan valószínű, hogy megcsalják a partnerüket, mint a férfiak esetében
A New York Magazine amerikai folyóirat arról számolt be, hogy a megcsalás régebben tipikusan férfi szokásnak számított, ma azonban már ugyanolyan mértékben valószínű nők esetékben is, mint a férfiaknál.
Az Archives of Sexual Behavior kutatása szerint a kapcsolatban élő férfiak 23%-a és a nők 19%-a ismerte el, hogy bármikor követett már el megcsalást.
9. Az érzelmi megcsalás gyakoribb, mint a fizikai megcsalás
A csak érzelmi megcsalást felismerni elég nehéz dolog, azonban egy nemrégiben készült felmérés során a férfiak 45%-a , a nők 35%-a ismerte el, hogy érzelmi viszonyuk van egy másik személlyel. Szexuális megcsalást csupán 20%-uk mert bevallani.
10. Az erkölcs miatt nem csalják meg a párjukat az emberek
2017-ben a Journal of Sex Research 400 olyan 24-60 közötti, legalább 1 éve házas embert kértek fel, hogy sorolják fel miért nem csalnák meg a párjukat. A legtöbben a saját erkölcseiket hozták fel példaként, de szerepelt még a gyerekeknek mutatott magatartási minta és az egyedülléttől való félelem is.
11. Aki egyszer félrement, újból megteszi
Egy szintén 2017-es kutatás megállapította, hogy aki egy korábbi kapcsolatában már félrement, 3-szor akkora eséllyel fogja ezt a következő kapcsolatában is megtenni. Azonban mindez fordítva is igaz, hiszen akit egy korábbi kapcsolatában megcsaltak, kétszer nagyobb valószínűséggel gyanítottak házasságon kívüli kalandokat a jelenlegi párjukról is.