6 tipp a sikeres vállalkozás indításhoz az Y generáció multimilliomosaitól!

2018. október 02. 07:30 - Life Advisor

olu-eletu-38649-unsplash.jpgMint az már ismert, az Y generációnak elég rossz híre van a köztudatban. Úgy gondolunk rájuk, mint fiatalok akik lusták és munka nélkül szeretnének sikert elérni. Mindez azonban nem igaz például Santiago Nestares Lampo és Benedict Dohmen vállalkozására, akik 21 évesen egy több milliárdos vállalkozást tudhatnak magukénak. Rengeteg helyen olvashatsz te is róluk, sőt talán már találkoztál is azokkal a termékekkel, amelyeket kifejlesztettek. Kifejlesztettek többek között ugyanis egy olyan párnát, amely segíti a testtartásunk javítását, mindezt pedig a saját tapasztalataik és szükségleteik alapján. Nagyon is megtetszett, ahogy gondolkoznak a sikerről és úgy teljes egészében az életről. Nem véletlen választottam őket példaként és mutatom be azt a 6 tippet, ami szerintük szükséges egy sikeres vállalkozás elindításához.

1. Vízió

Minden nagyszerű ötlet egy elképzeléssel kezdődik. A srácok kezdetektől fogva meghallgatták az ügyfeleiket, hiszen nem akartam olyan terméket gyártani, ami már létezik a piacon és nem akartok a tucathoz tartozni.

Csak azért, mert úgy gondolod, hogy az emberek szeretik a terméked, egyáltalán nem biztos, hogy meg is fogják venni. Éppen ezért fontos, hogy biztosítsd az ügyfeleknek, hogy meghallgatod őket és figyelsz az igényeikre, visszajelzéseikre. Mindez segíteni fog, hogy olyan terméket hozz létre, amelyre tényleg szükség van és megkíméled magad rengeteg felesleges fejfájástól.

2. Befektetők

Bár vannak olyan vállalkozók, akik a kezdetektől fogva befektetőkre alapoznak Santiago és Benedict nem tartoztak közéjük. Ők már az elejétől fogva szerették volna tudni, hogy nyereségesek-e, amit viszont nehéz lett volna kalkulálni,ha más pénzét használják. Amikor ugyanis más pénzét használod, akkor lehet,hogy olyan döntéseket hozol, amely rövid távon hasznos, de hosszú távon nem támogatja az üzleted sikerét.

Annak érdekében pedig,hogy a vállalkozásuk tovább növekedhessen még egy kis összeget sem vettek ki önmaguk számára, hiszen hisznek abban, hogy nekik ez továbbra is megtérülő befektetés.

3. Közvetlen hatás (emberek millióira)

A fiúk szerették volna, hogy már a kezdetektől a vállalkozásuk közvetlen hatást gyakoroljon az emberekre. A pénz a sikerük része volt, de nem csak ez vezérelte őket.

Olyan vállalkozást hoztak létre, amely közvetlenül hatással van az emberekre, olyan termékkel, amelyet folyamatosan finomítanak, fejlesztenek az emberek és a fogyasztók igényeire szabva.

Amikor te belekezdesz a vállalkozásodba azért csinálod,hogy pénzt keress vagy,hogy segíts másokon? Ha csak a pénz motivál, az a kezdetekben segítség lehet ugyan, de a nehéz időkben nem fogsz ragaszkodni a cégedhez és vége lesz mindennek. Ha olyan terméked/szolgáltatásod van, amely több millió emberre képes hatást gyakorolni, akkor a pénz jönni fog magától.

santiago_benedict.JPG

(Benedict Dohmen és Santiago Nestares Lampo)

4. Folyamatos statisztikák által hozott döntések

Nem okos ötlet, úgy döntést hozni, hogy nem nézed meg a vállalkozásod statisztikáit. Ha te is úgy döntesz,hogy figyeled a saját statisztikáid, akkor képes leszel megérteni,hogy milyen lépéseket kell tenned. Az érzelmeid nem fognak kapcsolódni a döntéseidhez, mert logikával és kész tényekkel támasztod őket alá.

5. Fókusz

Ahogy a céged növekszik egyre több dolog érkezik a vállalkozásoddal kapcsolatban. Együttműködések, bővülési lehetőségek stb. A srácok mindezen megkereséseket azonban figyelmen kívül hagyták, hiszen így elveszítették volna a 100%-os fókuszt a saját üzletükről.

Nem arról van szó, hogy minden együttműködést utasíts el. Azonban minden sikeres üzletben eljön egy ilyen időszak, amikor nem lesz elég időd mindenre 24 óra alatt. A döntéseket tehát úgy fogod meghozni, hogy meggondolod : "Segíti mindez a vállalkozásom növekedését?" Ha nem, akkor nem érdemes vele foglalkozni.

6. Erős és etikus munkavégzés

Benedict és Santiago nem hisz a tipikus heti 5 munkanapból és napi 8 órából álló munkahétből. Legtöbbször reggel 7-től késő estig dolgoznak. Ha ténylegesen sikeres akarsz lenni és nagy értékű vállalkozást akarsz létrehozni, akkor neked is el kell majd szakadnod a standard munkarendtől. 

Ezenkívül minden munkatársuktól teljes körű elkötelezettséget várnak. A cégen belül folyamatosan jutalmazzák a munkavállalóikat. A céljuk, hogy minden munkatársuk jobban érezze magát és megkapjanak minden szabadságot és bizalmat a saját potenciáljuk elérésének érdekében.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

A LifeAdvisort megtalálod a legnépszerűbb közösségi oldalakon is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

Kövess be INSTÁN is!

komment
süti beállítások módosítása