Utolsó kommentek:

Lúdvérc 2021.06.15. 21:54:53

A túlzott ragaszkodás többnyire gyerekkorból származik. Ha a gyerek kevés vagy nem megfelelő szeretetet-intimitást kapott, esetleg elhagyták, akkor felnőtt korában ezt próbálja a párjától "visszaszerezni".
Sajnos ez annyira bele lehet programozva az emberbe, hogy csupán aggyal, pontokba szedett döntésekkel nem igazán lehet felülkerekedni rajta. Enyhe formájában esetleg, főleg ha a másik féllel megbeszélhető. Súlyos formájában - ha az összes párkapcsolatban megjelenik a túlzott ragaszkodás - érdemes terápiás segítséget igénybe venni, mert sajnos magától nem fog elmúlni. Ez éveket is igénybe vehet.
Előfordulhat, illetve gyakran elő is fordul, hogy két hasonló történetű-gyerekkorú ember talál egymásra, akik kölcsönösen féltékenyek és ragaszodóak. Ilyenkor működhet a párkapcsolat, de távolról sem hasonlítható össze két szabad, gyógyult, önazonos ember kapcsolatával. (De ilyen esetben sem stabil a kapcsolat, egyik fél változása esetén azonnal felborul, illetve az egyik fél halálakor-elvesztésekor a másik fél súlyosan, hosszú időre összeomlik, mivel az elengedés sem tud egészségesen működni.)

Bejegyzés: Túlzott ragaszkodás a párkapcsolatban. 7 tipp a változásért!

mentalicska 2021.06.05. 11:25:44

+1 Ne picsogj! /Kivéve ha celeb vagy, mint Hailey Bieber, akinek elege van az őt üldöző bigott keresztényekből, meg Kim Kardashian, aki sírva mondja, hogy mekkora lúzernek érzi magát. Ez csak két cím a mai Index főoldalról./

Bejegyzés: Így repíti az önbizalom új magasságba az életed

Andy73 2021.06.05. 11:25:42

Rendezd az adósságod. Ja, a 20-30-40 M jelzálogot, amit még évtizedekig törleszthetsz. Ha megszabadulsz tőle, biztosan nő az önbizalmad.

Bejegyzés: Így repíti az önbizalom új magasságba az életed

padlogaz 2021.05.27. 11:31:32

a 2. pontot őszintén szólva nem értem, de a 3. szerintem nagyon hasznos.
komolyabb döntési helyzeteknél nekem obama módszere tetszik:
www.businessinsider.com/president-obama-used-3-part-trick-for-making-impossible-decisions-2019-3

Bejegyzés: A döntéshozatal 3 felbecsülhetetlen szabálya

szeme közé, laposan! 2021.05.25. 22:05:00

@arandanos: melyik másiknak jutott több? Aki megcsalt, vagy akit megcsaltak? Általában az csalja meg a másikat, aki "nem kap" elég törődést és érzelmeket. Ez nem jelenti azt, hogy a megcsaló fél ugyanezekből többet ad a másiknak. Sőt.

Bejegyzés: Megcsalás házasság előtt? 6 tipp a továbblépéshez

szeme közé, laposan! 2021.05.25. 22:04:55

@SCooP30: a cikk címe az, hogy "mit jelenthet", ami ellentétes az én állításommal. Tényleg olvasni kellene...

Bejegyzés: Az exeddel álmodtál? Íme, mit jelenthet.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.05.25. 10:36:59

"Készítsd el a saját lejátszási listád a kedvenc dalaiddal, amelyre mondjuk táncolhatsz reggel,..." Ezen jót röhögtem. Tényleg életszerű: fél óráig zenét válogatni, majd felkérni a Zasszonyt/Zurat másik félórára táncolni, miközben az éppen gyereket pelenkázgat/etet, vagy éppen rohan a melóba – vagy éppen szingiskedőknek egyedül, a mobiljukkal ropni...

Bejegyzés: 7 szokás, amely felesleges stresszt okoz a reggeli rutinodban

Bambano 2021.05.24. 14:41:55

egyetértek, elő ne vedd a telefonodat, mert még véletlenül megnyitsz egy életmód tanácsadó oldalt és akkor feltolod az agyad rajta :P

a reggelivel az a probléma, hogy minden ember másképp működik. van, akinek kell reggeli, van, akinek nem. van, akinek ilyen legelés reggeli kell (két salátalevél "humusszal" rotfl meg mindenféle csodazöldséggel), van, akinek rendes reggeli kell.

nincs általános jótanács, csak annyi, hogy soha ne hallgass másra.

Bejegyzés: 7 szokás, amely felesleges stresszt okoz a reggeli rutinodban

Advanced Flight 2021.05.23. 22:05:15

Ja, készülj fel már előző este a másnap reggelre, hogy az így nyert időt arra fordítsd, hogy táncikálj vagy azon agyalj, miért vagy hálás.
Index is megnézhetné, miket pakol ki a főoldalra.

Bejegyzés: 7 szokás, amely felesleges stresszt okoz a reggeli rutinodban

padlogaz 2021.05.23. 17:59:30

az a baj ezekkel az általánosított jótanácsokkal, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe az eltérő élethelyzeteket és személyiségtípusokat.
azt kategorikusan kijelenteni, hogy a fenti 7 pont stresszt okozhat, szvsz elég bátor dolog :-)

1) "Készítsd ki előző nap a ruháid, döntsd el, hogy mit fogsz reggelizni stb." -- maximum, ha életem prezentációjára vagy tárgyalására megyek. egyébként kb. 2 percet vesz el a reggeli időmből ennek kitalálása, és semmilyen stresszt nem okoz.
2) ez általánosságban igaz, de egy felnőtt ember már illik, hogy tudja magáról, hogy milyen bioritmusa van, és mennyi alvásra van szüksége.
3) "azonnal kávét iszol" -- legalább ugyanennyi ember van, beleértve az aktív dohányosokat, akik pont attól kerülnek stressz alá, ha nem tudnak reggel kávét inni.
4) "Nemcsak a reggeli kihagyása okoz felesleges stresszt, ugyanilyen rossz szokás ha magas kalóriatartalmú, egészségtelen ételekkel indítod a napod" -- ezt érdemes inkább a gasztroenterológusoddal megbeszélni, elég sok szakember tanácsolja reggel a magas kalória- és zsírtartalmú étkezést, gyakran pont a fogyókúrások számára (is)
5) Egyetértek, ez fontos.
6) "Készítsd el a saját lejátszási listád a kedvenc dalaiddal, amelyre mondjuk táncolhatsz reggel, vagy olvass egy kicsit a kedvenc könyvedből ... Írj fel 5 dolgot reggel, majd 5 dolgot este, amiért hálás vagy az életedben" -- ez komoly? max. a covid alatti home office-ban vagy ha az embernek nincs gyereke, családja, munkája... az alapvetést sem értem, hogy a normál, "átlagos" reggel / élet miért zárja ki azt, hogy az ember örömet érezzen, miért kellene azt valami mesterséges tevékenységgel feldobni?
7) reggeli mobilozás, "ha azzal kezded a napod, hogy hol milyen gyilkosság történt, milyen baleset vagy, hogy épp hányan haltak meg az országban vagy a világban egy nap alatt koronavírusban, akkor kizárt, hogy harmonikus és boldog reggeled legyen" -- max. az előrehaladott depresszív emberek esetében. engem pl. sokkal jobban frusztrálna, nevezhetjük stressznek is, ha nem ismerném, hogy mi történt a világban.

szerintem, de nyilván mindannyian mások vagyunk :-)

Bejegyzés: 7 szokás, amely felesleges stresszt okoz a reggeli rutinodban

Vincent örül 2021.05.23. 17:06:34

“egészségtelen reggelit eszel” Hurkára gondoltál?

Bejegyzés: 7 szokás, amely felesleges stresszt okoz a reggeli rutinodban

SCooP30 2021.05.20. 14:16:55

@szeme közé, laposan!: Mondjuk ott is van a posztban, hogy nem ezt jelenti, de ahhoz már olvasni kellene és értelmezni persze

Bejegyzés: Az exeddel álmodtál? Íme, mit jelenthet.

szeme közé, laposan! 2021.05.20. 14:03:58

Az álmok nem jelentenek semmit! Olyan emlékképeket kapcsol össze az agyad a napi történések feldolgozása során, amiknek semmi közük sem egymáshoz, sem a valósághoz. Attól, hogy azt álmodod, hogy az exed átjön lecirmantani téged nem jelenti azt, hogy valóban ezt szeretnéd, vagy hogy éppen ő szeretné ezt, és ezért másnap felhívd... Baromság.

Bejegyzés: Az exeddel álmodtál? Íme, mit jelenthet.

Gukker 2021.05.19. 17:36:28

@Rubasov et.: Meg azt sem szabad elfelejteni, hogy a férfiak és a nők teljesen másképp élik meg a szexet, a szexualitást. Ha egy férfi megy félre, az teljesen mást jelent, mint ha egy nő. A férfiak simán szexelnek bármiféle érzelmi kötődés nélkül, a nőkre ez nagyon-nagyon ritkán jellemző.
De hát erről regényeket lehetne írni. Ja, írtak is egy párat.
Legújabb kedvencem a témában (angolul tudóknak):
youtu.be/cmaY5YUugHM?t=2269
Érdemes nézegetni a csatornájukat.

Bejegyzés: Megcsalás házasság előtt? 6 tipp a továbblépéshez

Billy Hill 2021.05.19. 17:36:15

@body_andras: "a poszt azoknak szól akik kapcsolatfüggők" - Na hát ez az! Egy-két év egyedüllétet mindenkinek felírnék receptre, aki egyik kapcsolatból a másikba vándorolt egész életében. (Mondjuk egyre kevesebb ilyen ember van/lesz.) Teljesen megváltoztatja az életszemléletet.

Bejegyzés: Megcsalás házasság előtt? 6 tipp a továbblépéshez

Rubasov et. 2021.05.19. 11:29:57

@para_noir:

Melinda hozzászólásában nincs semmi meglepő. Abban biztos lehetsz, hogy a férje minimum 2, de inkább 3 kategóriával jobb férfi, mind a társadalmi státuszt, mind pedig a külső adottságok terén mint amilyen nőbem Melinda azon a bizonyos 10-es skálán. Ennek tükrében Melinda reakciójában nincs semmi meglepő. Aki randizgatott már életében hosszabb-rövidebb ideig az pontosan tudja, hogy egy nő inkább lesz az utolsó kapcarongya, de legjobb esetben is a kényelmi állandója egy magas szintű férfinak, mint az egyetlen tubarózsája egy szintben hosszá passzoló (szintkülönbség max. 1) férfinak.
Az ilyen házasságok 3 feltételre épülnek:

1. A férj nemzzen lehetőleg minél több gyermeket a nőnek

2. Biztosítsa neki és a gyerekeknek a megfelelő életszínvonalat

3. Ne hagyja el őt.

Cserébe a nő tudomásul veszi a "kihágásokat" és nem tesz fel provokatív kérdéseket, mint például : Na milyen volt a jachtozás Horvátban?

Hidd el Melinda tisztában van azzal, hogy akad halacska a horogra, de amíg a fentebb vázolt 3 feltétel teljesül addig nincs kérdés.
Lásd még a témában: Borkai-házaspár, Clinton-házaspár stb.

Bejegyzés: Megcsalás házasság előtt? 6 tipp a továbblépéshez

arandanos 2021.05.19. 08:17:30

@szeme közé, laposan!: "Mi lehet még kizáróbb ok annál, ha a párunk félrekúrt?"
Érzelmek. Törődés. Amiből a másiknak több jutott, mint neked, holott te vagy a párja/szerelme/jövendőbelije etc.

Bejegyzés: Megcsalás házasság előtt? 6 tipp a továbblépéshez

ben2 2021.05.18. 18:59:27

Eleve nonszensz házasságra lépni egy olyannal, aki megcsalt.
A megcsalás nem véletlen vagy pillanatnyi megingás eredménye, hanem egy döntés. Ahogy a házasság is az és mindkettőnek következményei vannak.
Amikor megcsalt, tisztában volt vele, hogy a stabil kapcsolatot kockáztatja, ennek ellenére belement.
Innentől vége a sztorinak.
Ez nem erkölcsi dilemma, ez józan ész kérdése. A megcsaló fél vagy semmibe veszi a partnerét vagy a megcsalás az aktuális kapcsolat működésképtelenségének tünete.
Ezt természetesen nehéz belátni és még nehezebb érzelmileg feldolgozni. A legnehezebb az egészben, hogy a házasságot sokan mint egyfajta előrelépést fogják fel az élethelyzetükben és úgy érzik, hogy túl sokat invesztáltak már a kapcsolatba, hogy egy "apró megbotláson" elbukjon az egész.
Ráadásul a társadalmi elvárások is az egyént a párkapcsolat felé tolják, hogy legyen "rendezett" a magánélete valaki mellett.
A nagy ellenszél dacára ilyenkor jobb elfogadni a valóságot és még idejében leírni a kapcsolatba fektetett energiát (gyakran pénzt is) veszteségként, mert a veszteség mindenképpen garantált, azt már csak minimalizálni lehet.

Bejegyzés: Megcsalás házasság előtt? 6 tipp a továbblépéshez
süti beállítások módosítása