Honnan tudhatod, hogy találkoztál a lelki társaddal?

2022. október 03. 07:30 - Life Advisor

lelki_tars_jelei.jpgA lelki társsal való találkozás mindenki legnagyobb vágya. A lelki társ viszont olyas valaki, akivel találkozhatsz, nem pedig olyan, akit mindenáron meg kell és meg is fogsz találni. Sokaknak fejtörést okozhat beazonosítani, hogy vajon találkoztak-e már a lelkitársukkal. Most olyan egyértelmű jeleket mutatok be nektek, amellyel a lelki társatokat könnyebben tudjátok azonosítani az életetekben.

1. Sok mindent megért veled kapcsolatban, akkor is, ha nem mondod ki az érzéseid

A legszembetűnőbb jele a lelki társadnak maga a tény, hogy minden gondolatodat ismeri és megérti, mielőtt te azt szavakkal kifejezted volna. Ennek az állapotnak a létrejöttéhez mély megértésnek kell létrejönnie kettőtök között.

Nem számít, hogy mennyit beszéltek, két ember, aki nem érti meg egymást, egyszerűen nem fognak kijönni egymással és csak veszekedések keletkeznek kettejük között. 

Azonban te és a lelki társad úgy fogtok működni, mint egy mágnes. Jobban ismeritek egymást, mint önmagatok, ezért nem is kell sok mindent mondanotok ahhoz, hogy megértsétek egymást.

2. Nem fogod megunni, hogy sokat vagytok együtt

Rengeteg érzés csökken az idő múlásával. Egy pár, amikor összejön, gyakran tele vannak lelkesedéssel egymás iránt és gyakran a végtelenségig képesek kommunikálni egymással. 

Viszont egy idő után, különösen a házasságkötés után, sokan úgy fogják érezni, hogy az érzések és a kommunikáció is kezd alábbhagyni. Végül pedig mindketten kezdtek belefáradni a kapcsolatba. Nincs lelkesedés, nincs türelem, helyette viszont megsokszorozódnak a csalódások és az esetleges undor egymás iránt.

De két ember, akik szeretik egymást, soha nem fognak ilyen kínos helyzetbe kerülni. Mert közted és közte már kialakult a lelki emelkedettség állapota. Más szóval, egymás lelki támaszai vagytok és egyikőtök sem választható el a másiktól.

Mindig sok dologról kell beszélnetek, megosztjátok egymással a boldogságotok, az aggodalmaitok, bátorítjátok és vigasztaljátok egymást. Így éltek együtt boldogan, nyugodtan, unalom mentesen.

3. Gondoskodni akarsz a másikról

A lelki társsal való együttlét idővel csak növeli az egymás iránti szeretetet. Függetlenül attól, hogy éppen mit csinálsz, az első gondolatod az, hogyan tudnál gondoskodni róla.

Hajlandó vagy az ő szemén keresztül nézni a dolgokat. Ha például nézeteltérés van kettőtök között, időt szánsz arra, hogy megértsd az ő érzéseit és nézőpontját, véleményét. Szereted őt, ugyanúgy, mint önmagad és ez az érzés már a sejtjeidbe hatolt.

Közösen egyetértetek abban, hogy a legnagyobb kapocs köztetek, hogy szeretnétek, ha nem csak ti, de a társatok is boldog lenne. Ez az igazi lelki társ feladat.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON! 

Motiváció & Inspiráció & Friss posztok egyenesen a hírfolyamodon!

süti beállítások módosítása