2 igazság rólad, ami mindent megváltoztat

2020. október 21. 14:03 - Life Advisor

i_know_what_you_did.jpgValószínű, hogy ha követed a tartalmaimat (amiért rendkívül hálás vagyok), akkor valamilyen módon próbálsz változtatni az életeden. Ezt én imádom. Szeretem, amikor az emberek elkötelezik magukat a legjobb iránt és olyan változásokat hajtanak végre az életükben, amelyek lehetővé teszik számukra a növekedést. De azt is tudom, hogy ezt milyen nehéz megtenni. A saját utamat járom, ugyanúgy mint te, és soha nem akarok úgy tűnni, mintha feltaláltam volna a spanyol viaszt. Mert nem találtam fel. Ugyanolyan ember vagyok, mint te, akik végigjárta a saját állandó növekedési útját, hogy megváltoztassam az életem. Az csupán a véletlen műve, hogy coachként őrülten elkövetek mindent azért, hogy segítsek másoknak is.

Mindezt csak azért mondom, hogy megértsd, ismerem azt a küzdelmet, amely azzal jár, hogy megpróbálod megváltoztatni az életed. Ezért is szeretnék megosztani veled két rövid, de erőteljes igazságot rólad (mm ez lehet kissé zavaró), ami mindent megváltoztat.

Évekkel ezelőtt, amikor először tanultam én magam ezeket a leckéket, ezek olyanok voltak, mint a kulcsok, amik kinyitották az élet és a szabadság kapuit.

1. igazság : NEM vagy olyan fontos

Tudom,tudom, lehet, hogy arra gondolsz : "Menj a pics*ba Bence, hogy merészelsz te rólam bármi ilyesmit is mondani?"

Mint valószínűleg tapasztaltad, a legtöbb ember amikor elolvassa vagy hallja ezt a kijelentést azonnal megsértődik rajta. De tisztázzuk. Nem azt mondom, hogy nem vagy fontos ember - abszolút az vagy!

Úgy gondolom, hogy te egy zseniális és csodálatos ember vagy és azt akarom, hogy te legyél önmagad legjobb verziója és csodálatos életet teremts magadnak.

Most azonban, tapasztalatból beszélek, valószínűleg még nem tartasz itt. Még nem a legjobb életedet éled.

Miért?

Mert (betegesen) rettegsz mások véleményétől.

Komolyan, a legtöbb ember úgy gondolja, hogy a kudarctól való félelem hátráltatja őket, hogy az álmaik után menjenek. De, ha valójában megnézzük, akkor a középpontban a más emberek véleményétől való félem áll. Így is van. Inkább attól félsz, hogy más emberek látni fogják, hogy elbuksz, mint attól, hogy ténylegesen elbuksz.

De itt jön képbe az első igazság. NEM vagy olyan fontos.

Tehát, miközben ott ülsz és félsz attól, hogy megítélnek, aggódsz, hogy mások mit gondolnak rólad, valószínűleg az alábbi három dolog egyike történik :

  1. Az emberek nem foglalkoznak azzal, hogy megítéljenek téged és csak a saját életükkel törődnek.
  2. Látták, hogy kudarcot vallottál, de valójában azért vannak ott veled, hogy segítsenek talpra állni, mert a cselekedeteid és a hajlandóságod inspirálja őket.
  3. Ténylegesen megítélnek, de olyan emberek, akiket egyébként semmi szükséged nincs az életedben.

Ezek közül bármelyik is meg kell, hogy akadályozzon abban, hogy megteremtsd saját magadnak azt az elképesztően nagyszerű életet, amit akarsz?

Nagyon remélem, hogy nem. Mert, mindegy melyik helyzet történik meg, mindenkinek megvan a saját élete és problémája. Ha ezt nem tanulom meg, akkor nem vagyok coach, nincs ez a blog sem és a facebook csoportom sem működik, nem tartok előadásokat stb.

Minden negatív hang megjelent a fejemben anno :

  • "Mi van, ha az emberek utálják a blogbejegyzéseimet?"
  • "Hogy jövök én coachként ahhoz, hogy bárkinek is tanácsokat adjak?"
  • "Mi van, ha belekezdek ebbe az egészbe és nem sikerül? Mindenki azt fogja hinni, hogy egy lúzer vagyok."

Ahogy látod, felmerült bennem jó pár negatív gondolat, de én újra és újra emlékeztettem magam arra, hogy "Bence, te nem vagy olyan fontos."

Nem ismerlek téged, de annak elismerése, hogy nem vagyok annyira fontos és ezzel képes vagyok az összes bullshitet elengedni a fejemből, amelyek azért voltak ott, mert azt hittem fontos vagyok, annyira felszabadító.

Tehát, amikor legközelebb úgy érzed, hogy elakadtál vagy félsz attól, hogy mások mit gondolnak vagy mondhatnak rólad, csak emlékeztesd magad arra : "Nem vagyok olyan fontos."

2. igazság : Kib*szottul csodálatos ember vagy!

Akarsz hallani valami őrületes dolgot? Több ember küzd ezen igazság elfogadásával, mint az első esetben. Miért? Mert nagyszerűek vagyunk abban, hogyan semmisítsük meg önmagunkat.

Általános gyakorlat, hogy elnyomjuk önmagunkat. Úgy értem, nem akarunk úgy tűnni, mint ha önzőek, egoisták lennénk vagy épp, hogy szeretnénk önmagunkat, igaz?

Semmiképp! Várjunk csak...vagy mégis? Igen, meg kell tennünk!

Tudod miért? Mert CSODÁLATOS EMBER VAGY!

Lehet,hogy nem te vagy a legokosabb, legsportosabb, legjobban kinéző ember, de tudod mi vagy? CSODÁLATOS ÉS EGYEDÜLI EMBER!

Szó szerint nincs még egy ilyen ember ebben a világban. Nélküled a puzzle nem lehet teljes. A probléma az, hogy nem kedveled magad, mert görcsösen mások akarod hasonlítani magadat.

Annyira elfoglalt vagy azzal, hogy másokhoz mérd önmagad és az életed, hogy hiányzik a lehetősége annak, hogy te legyél a legjobb. Gondolj bele, mi lenne, ha azt az időt, amit azzal töltesz, hogy másokhoz hasonlítod önmagad, inkább arra használnád, hogy önmagadon és a saját életeden dolgozz?

Mennyivel lenne másabb az életed?

A tragikus dolog az, hogy azok az emberek, akikhez hasonlítod magad, nem úgy jutottak el oda, ahol most vannak, hogy másokhoz hasonlítgatták magukat.

Nem. Ezen emberek rájöttek arra, hogy mitől igazán csodálatosak, milyen ajándékkal rendelkeznek és nagy hasznát vették ezeknek. Ezt pedig te is megteheted és teljesen megváltozhat az életed.

Mielőtt azonban ezt megtennéd, el kell fogadnod magadról azt az alapvető igazságot, hogy CSODÁLATOS VAGY!

Egyedülálló ajándékokkal, tehetséggel, készségekkel, ismeretekkel, perspektívával stb. rendelkezel, amelyek lehetővé teszik, hogy olyan hatást gyakorolj erre a világra, mint senki más.

De amíg ezt nem fogadod el, nem fogod tudni, mi ez a dolog vagy hogy hogyan kell használni.

Elfogadni azt, hogy csodálatos vagy, még nem jelenti azt, hogy arrogáns lennél. Ez azt jelenti, hogy megértsük, hogy egyediek vagyunk ezen a földön és egy célt szolgálunk.

Minden, ami ahhoz kell, hogy önmagad legjobb verziója legyél ott van benned, megteheted, létrehozhatod, mert csodálatos vagy!

Az élet legtöbbször azért olyan zavaros, mert túlbonyolítjuk a dolgokat. Nem igazán értem, hogy miért, de ezt csináljuk. Egy dolog azonban biztos. Amikor megpróbálod megváltoztatni az életedet, emlékeztesd magad erre a két egyszerű, de erőteljes igazságra. Ez biztosan segíteni fog!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Likeold az oldalunkat a FACEBOOKON!

komment
süti beállítások módosítása